Arany sarkantyú

Feltöltve: by
Reply

Mindenből sok van a világon. Talán túl sok. Van egy emeletnyi kis kiállítás a KOGARTban, James Ensor rajzai. Nincs mese, hálálkodhatunk a bankároknak, a KBC Bank gyűjteménye jött ide, még egy hétig nézhető, rendes tőlük, hogy összegyűjtötték, még rendesebb, hogy kölcsönadták. A festmények mellett pici kis rézkarcok, érezni Ensor kemény kezét, ahogy szorítja a tűt, húzza a kis görbéket, egyeneseket. Egymás mellett a sok rézkarc, tenyérnyi papírosok, és elkap a szokásos érzés: ha a kiállításból még hátralévő egy hétre bezárnának, akkor se volna elég az idő, hogy mindent alaposan megnézzen az ember. Még a teremőr leányoknak van a legjobb dolguk, a legtöbb esélyük, de nyilván ők nem így érzik.

tovább →

Tapies

Feltöltve: by
Reply

Tapies: Foll (katalánul: bolond) 1973, litográfia

Antoni Tapies.  Az ember inkább nem mesélte el, ha látott egy Tapies képet, mert teljes volt a bizonytalanság, hogy kell ejteni a nevét. Akkor még nem volt wikipédia, az ember az idősebbek kiejtésére hagyatkozott, aztán pórul járt ha ők franciásan Tapiénak mondták. Amikor már éppen kitisztult volna a kép, hogy Tapiesz, mert katalán, akkor meg olvasni kellett az informel-ről (a művészet második világháború utáni poszttraumás állapota, a szabályos formáktól elforduló, csak a formátlanságot megörökítő irányzat), és felbukkant Michel Tapié neve. Nem volt rögtön világos, hogy ezek ketten nem rokonok, Tapié francia teoretikus, aki először alkalmazta az art informel kifejezést azokra a művészekre akik tulajdonképpen  megundorodtak a figurális ábrázolástól, de még a szabályos mértani alakzatoktól, és a mesterséges, ipari színektől is.  Úgy tűnik egyébként, hogy ez a két bizonytalaság, a még kialakulatlan, kicsit zavaros képzetek Tapies-ről (és hát az egész művészettörténetről), meg a képek sokáig megszokhatatlan formázatlansága véglegesen összekapcsolódott. Biztos ezért van, hogy Tapies művet látva rögtön visszatér az a jó kis érzés: hogy te jó ég, mennyi mindent nem tudok még, mennyi minden van előttem. És egyre hálásabb vagyok az ilyen érzésekért.

Rodenbach

Feltöltve: by
Reply

les vierges

Nem sajnálom, hogy a magyarok nem tudták meghódítani valamikor Egyiptomot, és most sokkal kisebb a Szépművészeti Múzeum egyiptomi anyaga mint a Louvre-é, és aztán ha esetleg itt színre kerülne Händel Giulio Cesare című operája, kevésbé lenne kézenfekvő múzeumi raktár szerű díszletbe helyezni a cselekményt,  tele olyan elemmel, múmiával, szoborral, festménnyel és tárlóval, amit mintha csak a szomszédból toltak volna át az operába. Mert Párizsban ezt csinálták: a saját múzeumi anyagukat (és nem a berlini Nofertitit, vagy a kairói Tutankhamunt) használják a saját operájuk színpadán. Keresztmarketing. Azért ezt el lehetne tanulni: az angolok is jól keresnek azzal, hogy a saját kisvárosaikat, kastélyaikat, parkjaikat használják nemcsak a Jane Austen, vagy az Agatha Christie sorozatok helyszíneiként, de látva, hogy az angol vidék megunhatatlan, ezer részes krimisorozatot is forgatnak Kisvárosi gyilkosságok címmel, amit állandóan adnak a különböző csatornák. tovább →

Spoiler

Feltöltve: by
Reply

Talán tényleg csak vászon. Ez a Kosztolányi-féle nem éppen szárnyaló bölcsesség, hogy bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló a festményekre fokozottan érvényes. Vászon és festék, de nem vászon és festék, hanem festmény. És vissza: nem festmény, hanem vászon és festék. Mint az Éjjeli őrjárat, amelyről a megrendelők lehasítottak jó hetven centit, mert csak úgy fért oda a kiválasztott falra. Mi lett a maradékkal? Már úgy értem, a kisebbik maradékkal. Mert a nagyobbikat rendületlenül a komponálás legfelső fokának tartjuk, holott az eredeti kompozíció nem ilyen lett volna. Lehet, hogy az a 75X365 centis csík is a kompozíciós remeklés volna? Vagy ha össze lehetne varrni a két darabot, kiderülne, hogy ez a Rembrandt nem is komponált olyan remekül? tovább →

Strasbourgi nevek

Feltöltve: by
Reply

20120118-200107.jpg

Áll az ember Strasbourgban a katedrális előtt, vagy akár a katedrálisban, és arra gondol, mennyi mindent nem jegyez meg. Hány ember megy feledőbe, temetőbe, miközben itt hagyják a munkájukat, megél belőlük ezer és tízezer másik. Nincs ezzel semmi baj, sokan vagyunk a Földön, de mégis meglepő. Nem tudom, még ha tudhatnám is, ki rendelte el az építkezést. Ki adott rá pénzt. Ki húzta meg az alaprajzot. Ki tervezte a tornyot. Ki faragta a bejáratot. Hogy hívták azt a prédikátort, akit a szószékre elkísért a kutyája. Hogy hívták a kutyát, ha már egyszer oda lett ő is faragva, öklömnyi márványállat alszik a lépcsőn, az emberek önkéntelenül megsimogatják az orrát, pisze is lett tőle. Nem tudom, ki találta ki az angyalos oszlopot, alul a négy evangélistával, fölötte két sorban szárnyas angyalokkal. De azt tudom, hogy 1662-ben itt járt egy lipcsei pasas. Amúgy szép tőle, akkoriban meglehetősen nagy távolság volt Lipcsétől Strasbourgig. Nyilván nem városnézni jött ő sem, de ha már erre járt, bement a katedrálisba. Ha már bement, megnézte az oszlopot, ha már megnézte, elővette a kését, és jó mélyen belevéste a nevét: Samuel Beyer. És ma ő az egyetlen, akinek a neve eszembe jut a katedrálisról.

Bernáth(y) Sándor

Feltöltve: by
Reply
Limuzin, 25 x 23 cm, Akril, farost, Jelezve balra lent: , Bernáth(y) 1988

Limuzin, 25 x 23 cm, Akril, farost, Jelezve balra lent: , Bernáth(y) 1988

Sokoldalú volt, mindig új irányokba ment,  úgyhogy nagyon kevés energiát  ölt saját emlékműve építgetésébe. Festményeivel alig több mint egy éve foglalkozik a Neon Galéria, és ha szerepelt is most egy képe a Ludwig Múzeum Fotorealizmus kiállításán, igazán nem mondhatjuk, hogy a művei már a könyökünkön jönnének ki. A Bernathy & Son oldalt nézegetve a legkorábbi képek kapcsán nem lehet eldönteni, hogy amiatt olyan csontvárysak mert minden autodidakta festő nagyjából egyformán kezdi a próbálkozást, vagy ezek nem is annyira Csontváryhoz, mint inkább Paizs Goebel Jenő műveihez hasonlítanak – ha már Szentendrén indult a pálya. Azt se nagyon tudjuk később miért döntött a fotorealizmus mellett, vagy hogy végül miért hagyta abba a festést. És ezeket mostmár nem lehet megkérdezni.

Készült vele egy nagyon jó interjú amiben rengeteg dokumentumról, dobozokról, szövegekről beszél, amiket sose volt ideje rendezgetni. Most majd nekiállnak a művészettörténészek, remélhetőleg összeáll egy multimédia életműkatalógus és lassan minden a helyére kerül. Hogy ki is volt a magyar művészet történetében.

Berná‡th(Y) S‡ándor Esztrá‡d II. 1980 100,5 x 110,5 cm

Berná‡th(Y) S‡ándor Esztrá‡d II. 1980 100,5 x 110,5 cm

A lónak is két ballába

Feltöltve: by
Reply

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése

Rettenetesen apolitikus vagyok, nekem még az új alkotmány is tetszik, mert legalább megnézhettem eredetiben a parlamenti Honfoglalást a Nemzeti Galériában, valamit valamiért. Csak épp a Honfoglalás maga nem tetszik, vagyis próbálom négyzetcentire felosztani, hogy mekkora hányada igen és mekkora nem. Az elején a föld, a fűcsomók, hátul a párába halványult messzeség, az igen. Párducos Árpád párduca a nyakába vetve, az profi. De a hangsúlyos részek mind olyan meghökkentők. tovább →

Eva Zeisel

Feltöltve: by
Reply

http://hu.wikipedia.org/wiki/Eva_Zeisel
(1906. november 13 – 2011. december 30.)

Eva Zeisel

Annyi érdekes kérdést lehet átgondolni egy ilyen életutat látva. Hogy mennyit számít a család, (a Polányi család, mert Eva Zeisel anyukája Polányi-lány volt), hogy mennyit számít, ha a saját anyukája reform-óvodájába jár valaki, ahol a gyerekek zenére rajzolnak, megbeszélik velük, hogy hogy születik a kisbaba, és általában napozóban, mezítláb rohangálnak egy Andrássy úti nagypolgári ház kertjében (a rendkívüli ebben az, hogy 1911 körül). Érdekes belegondolni milyen elszántan akartak hinni egy utópia megvalósulásában a 30-as évek baloldali művészei (hogy aztán vagy sikerüljön őket kimenekíteni a Ljubjankából, vagy ott pusztultak el, mint például a bauhausos Sebők István építész.)

tovább →

Tél előtt 2.

Feltöltve: by
Reply

Mi marad meg egy kiállításból? Az igazi balfékség, ahogy az egyik végpontot, Beuys szánkóját nem ismertem föl, mármint a műalkotást nem, csak azt, hogy egy szánkót is odatettek, nyilván azért, hogy lássuk, hová romlott a világ a régi arannyal festett lovacskás csodákhoz képest. Monet? Goya piros ruhás embere, aki a tűz előtt melengeti a kezét, és nem egészen világos, hogy miért nevezik orvosnak? Egy csúnya öregasszony a tűz előtt. Giccsközeli fiúcskák a havon? Egy kiszáradt schubertista fa Friedrichtől?

Goya tél

Mind. De leginkább a lerogyás a végén, szépen megfestett, jégen mászkáló alakok között. Amikor megszólal maga a mű. Na jó, nem a mű, csak maga a kiállítás: úgy ropog a parketta a gyerekek lába alatt, mint a frissen hullott hó.

t.k. 

Délelőtt a tél előtt 1

Feltöltve: by
Reply

Téli rege 5

Ennél csak a nyár lehet rosszabb tömeg szempontjából, de a december azzal egészíti ki a múzeumnéző kínjait, hogy ezer gyereket visznek el ilyenkor a Kunsthistorischesbe, akik Fluor Tomi sapkában csoszognak, vagy rendes óvodásként ülnek a képek előtt a földön, figyelik a magyarázatokat, és helyesek, de rengetegen vannak. Hosszú sor áll jegyért, a pénztáros idegrángást kap, de ez nem viccelődés, valóban rángatja a vállát, fejét, grimaszol szegény, miközben a jegyeket osztja. A nagy faajtó állandóan döndül, ahogy belép valaki, míg egy koreai nő elunja a zajt, és elkapja minden belépő után a kilincset. Szenvedni kell a szépért. tovább →