Már régen meg akartam nézni a via Appiát, pontosan nem tudtam, hogy
miért, de olyan érdekesnek tűnt, tipikus Itália, ciprusok és píneák szegélyezte út, mellette mező, és közben olyan köveken taposhat az ember, amin már 2000 éve járnak. Mivel az út városban lévő része még mindig használatban van, jobb ha vasárnap vág neki az ember, és biciklivel, mert különben több mérföld hosszan kellene sétálni, ami nem lenne baj, ha az eleje is érdekes lenne. 
De épp ezért nagy a meglepetés: a Porta San Sebastiano utáni vasúti átjáró, és a lerobbant külvárosi autóbontók után egyszer csak
bemehetünk egy kapun, ami a katakombákhoz vezet, és jönnek a ciprusok, meg tavasz lévén százszorszép-tenger a fűben. Aztán jön Cecilia Metella síremléke is, ami inkább úgy néz ki mint egy erőd. Hiába volt a Spartacust leverő Crassus menye, azért nem teljesen érthető miért kellett Cecília hamvai köré egy kőbánya egész évi termelését beépíteni. De csak addig nem érthető, amíg tovább nem haladunk, hiszen egyszercsak megvilágosodik a tájékozatlan turista, hogy egy túlvilági útifaluba tévedt, kilométereken keresztül síremlékek romjai között halad, és a bicikli azért jó eszköze az időutazásnak, mert pont úgy ráz, mint régen rázhatott a kocsi. De régen a síremlékek nem nagyon ringattak megilletődöttségbe, az egész temetkezés inkább arra volt jó, hogy hirdessék a síremlékeket állíttató családok nevét, és megmutassák hol helyezkedtek el a római hierarchiában. Olyanok mint ma a hatalmas reklámtáblák: ül az utas a taxiban, jön be a repülőtérről bámészkodik, majd vásárol. Itt meg jött az utazó mondjuk Brundisiumból, bámészkodott miközben majdnem elharapta a nyelvét és megjegyezhette kiktől mire számíthat majd.
Crassusék biztos minden vasárnap szórtak egy kis pénzt az ablakból. De amit kidobtak, beszedhetik a nagy építtetők utódai: Cecilia Metella mauzóleumába 6 euróért lehet ma is bemenni. Salve Cecilia.