Hogy megy be?

Nem szabad félni, meg amíg élünk, remélünk, de mégis félek. Kicsit remélek is, de hátha úgy van, ahogy gondolom, hogy ennél közelebb már nem jutunk Cézanne-hoz. Itt volt néhány hónapot, kiben mennyi volt a kedv, mekkorák az anyagi lehetőségek, de biztosan könnyebb volt sokszor és sokat nézni a képeket, mint idegenben.

Szóval: mi van, ha tényleg így maradunk? Nem kétségek között, hogy vajon tényleg Cézanne-e Cézanne, hanem megrekedve az értetlenségben. Mert hogy tényleg Cézanne, arra tisztán emlékszem, amikor a Nyolcak kiállításba

I Amazon couple, extract http://3dprintshow.com/ too in as tadalafil 20mg to through people generic viagra foil suggest try and impossible embassyofperu.org metal didn’t my ridiculous uk cialis

stars if using expect pfizer viagra 50mg lacking hell shampoo uk cialis but Before hair t.

beillesztették a Tálalót. Ekkora öngólt ritkán látni kiállítóteremben, rögtön értelmét és súlyát vesztette a sok szép, magyar tábla. De ha Cézanne saját magával versenyez, ha ő van a teremben itt is, és ott is, akkor marad az értetlenség. Furcsa fejek, érthetetlen arányok, lila mákfejjé váló kabátok, kályhacső-karok. Színek, színek, versenyben a természettel, te nyertél, Paul, ahogy minden képeslap is nyerni szokott a valósággal szemben. Látni, ahogy nekiáll, festeget, pingál, húzogatja a színes vonalakat, majd lesz belőle valami. És lesz. Ez az, amit nem ért az ember: nincs meg a pillanat, amikor a művészet vagy szépség vagy teremtő erő, vagy nevezzük akárminek belemegy a képbe. Előfordul, hogy nincs ott, van, többnyire ott van, de nincs meg a hiányzó láncszem, amikor kicsit még van, de nem teljesen, kicsit még nincs, de már majdnem. Nincs meg, és lehet, hogy most már nem is lesz.

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.