Alma a szilvával és a kabala

Nehéz dolog lesz ez a kontextusba helyezés. Mármint a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítése melletti érvként hangoztatott szándék, hogy a magyar művészetet nemzetközi kontextusba helyezve kell bemutatni. Az első próbálkozás már meg is történt, a Várban a jeruzsálemi Izrael Múzeum impresszionista képei között felbukkan a Szépművészeti Múzeum egy-egy Monet-ja, Gauguin-je, Bonnard-ja  (ezek szinte kiragyognak a vendéganyagból), és a francia képekkel közös térben, a szándék szerint velük párbeszédet folytatva, láthatunk magyar festményeket is. Talán még nem kell kongatni a vészharangot, lehet, hogy egy külföldi múzeum adott anyagával dolgozni eleve reménytelen próbálkozás. Ha minden szebb francia impresszionista kép mellé odateszünk egy témájában hasonló, de: ha korban stimmel akkor teljesen más szellemű, más festői problémákkal küzdő, ha meg szemléletmódban stimmel, akkor kb. 20-30 évvel későbbi magyar képet, akkor formális hasonlóságok mentén az derül ki, hogy a magyar festők egy-két kivételes pillanattól eltekintve sosem voltak a festői szabadságnak azon a fokán, mint francia kollégáik. A kiállítás elején van két virágbaborult fákat ábrázoló kép, az egyik Monet (szilvafák), a másik Szinyei (almafák). Ezeket összehasonlítva azonnal és tökéletesen nyilvánvalóvá válik, hogy magyar impresszionizmus nincs. 20-30 évvel az eredeti után sem lett. Szinyeitől vannak ugyan remekművek is a kiállításon (persze nem ez a barnákkal és fakózölddel agyonvágott kései próbálkozás, hanem a korai, bátor, színes, kisméretű vázlatok), és ezek lehet, hogy a szabadban készültek, de nem vibrál rajtuk a levegő és nem foglalkoznak a fény-levegő-optika kérdéseivel. A magyar-francia vegyítés alapján az lesz a benyomásunk, hogy a magyar festők általában elnagyoltan dolgoznak, mintha nem lenne elég türelmük a felületek aprólékos kidolgozásához, és a színharmóniák kifejlesztése sem az erősségük. Vonzódásuk a barna különböző ronda árnyalataihoz tönkretesz néha nagyon szépen alakított képeket is, és sok esetben túl egyneműen festenek, nem váltogatják a színértékeket. Kicsit alaposabban végignézve a kiállítást kiderül, hogy a hozzárendezés mégis nagyon sokat ad, bár kérdés, hogy az eredeti szándéknak megfelelően-e. A kurátorok jól látható pontokat jelöltek ki ahol rácsodálkozhatunk: impresszionizmus ide, pointillizmus oda, milyen remekművek jöttek létre müncheni alapon, kis francia hatásra magyar fényviszonyok mellett, mondjuk Szolnokon (vagy máshol Magyarországon). Ez a kontextusba helyezés Mészöly Gézát és Fényes Adolfot hozza ki győztesnek, úgy, hogy egy-két képe miatt Hollósy is dobogós. Fényes Adolf szolnoki utcája úgy kerülhet Monet tavirózsái mellé, hogy nem fáj a könnyedség és lebegés hiánya, könnyű szívvel választjuk a levegő és a víz helyett a földet és a napot. A jeruzsálemi múzeum anyagában pedig vannak olyan művek is, amiket a legkommerszebben kinéző Vaszaryval sem cserélnénk el (sajnos Vaszary ide választott három képe ennek a kontextusba helyezésnek a legnagyobb vesztese). Ajándék lónak ne nézd a fogát, ez lehetett az irányelv amikor az Izrael Múzeum gyűjteményébe befogadták mondjuk Pissarro Naplemente Éragnynál című képét, Renoir Paulin asszonyát, Guillaumin Horgászó nőjét, Gauguin Upa Upáját, Cézanne Fa az útkanyarnál című képét, vagy Van Gogh Pipacsos kukoricását. Mindent egybevetve: érdekes összehasonlításokat lehet tenni a kiállításban, franciát a magyarral, zsidó gyűjtőktől a magyar múzeum tulajdonába került műveket a később adományozott izraeli múzeumi darabokkal, össze lehet vetni azonos szignójú de teljesen más kvalitású képeket, egyező témájú de különböző korban készült festményeket, de ha valaki nem akar nagyon okoskodni, akkor meg lehet örülni mondjuk Mednyánszky az Újpesti rakpartot zuhogó, hideg esőben ábrázoló képének, Mészöly Géza Lidójának, Monet Giveny-i kisasszonyainak, Gauguin háztetőinek, csendéletének, havas tájának, Pór faluszéli jelenetének, Csók István Sokác asszonyának, Fényes Adolf gyerekjátékainak, Bonnard nagymamás-unokás jelenetének, két Cézanne-nak, egy Van Goghnak. Vagy Renoir egy portréjának, amin Eugene Pierre Lestringuez-t, ezoterikus tanokban elmélyedő barátját festette meg, aki a képhez tartozó felirat szerint sokat foglalkozott a kabalával.

Fényes Adolf: Gyermekjátékok

Fényes Adolf: Gyermekjátékok

 

MONET, GAUGUIN, SZINYEI MERSE, RIPPL-RÓNAI

Impresszionista és posztimpresszionista remekművek a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből

2013. június 28 – október 13-ig

 

Comments

comments

One thought on “Alma a szilvával és a kabala

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.