Bataclan

A boulevard Voltaire 50 alatt álló épület 1864-ben lett készen Charles Duval tervei alapján. Nevét Offenbach Ba-Ta-Clan című, kínai témájú operettjéről (inkább operaparódiájáról) kapta, ami akkoriban szinte végigsöpört az összes párizsi színházon, akkora siker volt. Az épület emiatt lett pagodaformájú, de később, a folytonos átalakítások nyomán a kínaizáló elemek lekoptak róla. Eredetileg a földszinten kávéház és színház volt, az első emeleten pedig táncolni lehetett. Az 1870-es  porosz háború alatt ide hozták a sebesülteket. Színpadán fellépett Edit Piaf és Maurice Chevalier is.1926-ban mozi lett belőle, ami 1969-ig üzemelt, utána rockkoncertek helyszíneként kezdett működni.

Bataclan

Az

Az új homlokzat

 

Comments

comments