A szép föníciai

antropoid szarkofág Föníciából. i.e. 5. század harmadik harmada, Isztambul, Archeológiai Múzeum

antropoid szarkofág Föníciából. i.e. 5. század harmadik harmada, Isztambul, Archeológiai Múzeum

Múzeumba járni, és felfogni a kiállított dolgok jelentőségét, néha annyira reménytelennek látszik. Rengeteg előzetes tudás kellene, de aztán mindig kiderül ha teljesen meg akarjuk érteni az összefüggéseket, a miénk biztos kevés hozzá. És akkor jön egy terem, (mondjuk jóhogy az isztambuli archeológiai múzeumban), ahol nagyon furcsa dolgokat látunk. Amilyet én még máshol soha. Hatalmas kőszarkofág, aminek a fejrésze viszont olyan, mintha valami 19. század végi francia szobrász faragta volna, úgy értem már annyira túl görögös-klasszikus. Kiderül, hogy léteznek úgynevezett föníciai antropoid szarkofágok, csodálatosan bemutatva azt, hogy a föníciaiak, akiknek csak keskeny kis partvidék jutott a Földközi-tenger partján, kereskedni kezdtek, de nem dúlva és rabolva mint előtte mondjuk a Trójára támadó akháj hordák, akiknek szintén nem nagyon volt művelhető földjük, csak a sok Tajgetosz, hanem szépen tengerre szálltak, a tengert kiismerték, nagyszerűen tudtak tájékozódni a csillagok szerint, (másokat tengeri szörnyekről szóló hülye legendákkal igyekeztek elriasztani ugyanettől), lerakatokat létesítettek egy-egy távoli városban, hozták-vitték az egyes vidékek termékeit, meg a híreket, és minden megismert új dologból használták, ami megtetszett nekik. Az egyiptomiak testvonalat körberajzoló szarkofágformája tökéletesen jó volt koporsónak és ha kőből készült, rögtön síremléknek is, a görög szobrok is nagy hatással lehettek rájuk, de ha egy emberből a legegyénibb, legjellegzetesebb részt akarjuk megőrizni, akkor az jó esetben úgyis az arca, tehát elég azt kifaragni. És úgy tűnik a régi föníciaiak elképesztően jól néztek ki, síremlékeikkel pedig nagyszerűen lehet illusztrálni a kultúrák közötti kapcsolatokat, az egész mediterrán térség működését, megfejelve mindezt azzal, hogy jutalomból olyan múzeumban nézegetik az arcukat, ahol még meg is lehet érinteni őket. Ázsia és Európa határán, ahol római romokon keresztény templomok pár száz éve(vagy évig) muzulmán imádkozóhelyek, de ki tudja mi lesz újabb 500 év múlva…Nyilván jönnek majd a kínaiak.

Mosolygó kövek

Nem tudom vajon örülnek-e ezek a műtárgyak. Ha egyáltalán műtárgyak. Most azzá váltak, képük az újságban a jó hírrel, hogy a Christie’s visszadja Kambodzsának a köveket, amelyekről bebizonyosodott, hogy rablott holmik. De amikor elrabolták őket, még nem voltak műtárgyak, kultikus célt szolgáltak, meghúzták magukat egy rejtett helyen a dzsungelban, és csak azok látogatták őket, akik tudták kit ábrázolnak, miért abban a ruhában, miért mosolyognak. Nekünk csak forma, faragott homokkő, különös fejfedő, széles váll. Nem a mi világunkból való lény, nem is tudunk vele mást tenni, mint műalkotásként nézni, adni és venni.

Egy nap majd eljön a műkincsek utolsó ítélete, mind fölkerekednek, és oda mennek, ahová valók, ahová tervezték őket, ahol otthon vannak. A dolgok esti lélekvándorlása. Addig meg örömmel látjuk, hogy Pandava hajóra száll néhány más társával együtt, és kiköt Kambodzsa partjainál. Csakhogy aligha jutnak már vissza az őserdőbe. Elveszítették kultikus voltukat, egyszerű műtárgyakká váltak.

36196802

Derkovits színei

Elég sokáig hittem azt, hogy csak a nyomda a hibás. Derkovits Gyula képei azért olyan sápadtak a Történelemkönyv a gimnáziumok IV. osztálya számára színes mellékletében, mert erre a kivitelre, erre a papírminőségre volt képes a szocialista könnyűipar. És most váratlanul a Nemzeti Galéria visszadob minket kamaszkorunk kútjába. Nézzük a képeket, és biztos mindenkit szorít a muszáj. Nem lehet életmű-kiállítást rendezni a Végzés meg a Három nemzedék, meg a Csendőrök nélkül, de mit kezdjünk ma ezekkel a festményekkel? Beteg színű csúfságok, amelyeket magasra lökött egy politikai rendszer, és a rendszer elmúltával ott maradtak, a levegőben, évek óta lassan vitorláznak lefelé.

Derkovits Harom nemzedek

Derkovits Harom nemzedek

Az ember próbálja megérteni Derkovitsot. Nyilván tudta, hogy nincs sok ideje, tudta, hogy nem elég jól rajzolni, ha nyomot akar hagyni maga után, festeni kell. Festett, de mintha mindig zavarban lett volna a mérettől, a színektől, a vászontól. Az ellenséges világtól, amit se legyőzni, se megfogalmazni, se ábrázolni, se helyettesíteni nem tudott. Derkovits Gyula nem volt jó festő. Érdemes ezt egy ilyen nagyszabású kiállítással bebizonyítani?

 

Kincsünk

Seusóék ezüstlavórja

Seusóék ezüstlavórja

Egy lavór, három kancsó, egy sapkaszerű illatszertartó, elképesztő méretű tálak. Kincs, ami van. Ez a legszebb az egész Seuso-hagyatékban: igazi kincs. Tényleg olyan, mint a mesében: átlagembernek felfoghatatlan mennyiségű ezüst. Elképzeli az ember, hogy ha az ő ekéje fordítja ki a földből, vajon mit csinál. Használja? Elrejti és minden vasárnap nézegeti egy órácskát, gondolkodik, milyen szelíd lehetett Inocentius, a ló, és hogy vajon tényleg ennyire gazdag volt halban a Balaton? Vagy fájó szívvel törvényt online casino tisztel, és fölhívja a hatóságokat, kérem, megtaláltam az ország közös örökségét?

Persze, hogy az utóbbi. De előtte azért olyan jó lett volna arra használni a kincset, amire való. Kezet mosni a lavórban, halat enni a tálról, tölteni a kancsóból. Aztán hagyni, hogy mindent plexi alá tegyenek, sorban álljanak előtte, kattogtassák a telefonokat és fényképezőgépeket. Akárhogy igyekszünk, a mindenkié még mindig azt jelenti, hogy senkié. Akkor is, ha így van rendjén.

seuso illatszeres doboz

Puha hasak, kemény csaták

Százötven éve Raffaello volt a legnagyobb festő a világon, az érzékeny lelkű romantikusok benne találták meg a lelki társukat, a színes madonnák, gyengéd bambinók mesterét. Aztán jött a 20. század, és Raffaello lett a legkisebb nagy mester, ha valaki azzal jönne, hogy ezekben a finoman komponált jelenetekben találta meg élete értelmét, gratulálnánk neki. Meg az értelmének is. De érzem, hogy jön majd az újabb fordulat, ahogy Mozart váratlanul ránőtt Beethovenre, úgy jön a raffaellói Amadeus is, amikor megvilágosodik mindenki: benne van a legtöbb rafinéria. Ebben a különös lényben, aki a finomság és érzékenység festője, aki olyan finom kis puha női hasakat festett-rajzolt, amilyet a férfivágyó kollégák nem szerettek annyira. Aki a saját születésnapján halt meg, mert az előtte való napokban olyan mennyiségű alkoholt online casino ivott és akkorát dorbézolt, mintha az AC/DC-ben lett volna frontember.

Raffaello: Álló akt

Raffaello: Álló akt

Nagy svihák volt, az a típus, amit ma mindenki szeret. Tehetséges svihák, aki egyszerre élt két életet, vitte a boltot, festette az emelkedett szellemeket, szelíd madonnákat, és kasszírozta érte az aranyakat. Ma még a művelt keveseké, akik érdeklődve nézik a Betlehemi gyerekgyilkosság alakváltozatait az utódok metszetein, de érzem, jön majd egy film vagy színdarab, ami újrarendezi az erőviszonyokat.

Raffaello Santi, Marcantonio Raimondi: Betlehemi gyermekgyilkosság 1511 - 1512

Raffaello Santi,
Marcantonio Raimondi: Betlehemi gyermekgyilkosság
1511 – 1512

A családban marad

Szombathelyen most Szántó Piroska és Ilona Keserü Ilona volt a képzőművészeti esemény, de ha valaki veszi a fáradságot, és belép a képtár állandó kiállítására is, láthat egy érdekes Derkovitsot. Na jó, nem is a fáradságot kell venni, hanem a nagykabátot, mert nyilvánvaló okokból a termet nem fűtik, 12 fokot mutat a hőmérő, annyi van odakint is, nyilván nem rohamozzák a kiállítást, mert ki is rohamozná. A Derkovitsokat is elvitték, de maradt egy a falon, ez viszont nem Gyula, hanem György. Nem festő, hanem modell. Az Erdődy grófok komornyikja, nem látszik rajta, hogy nehezen viselné hivatalát, fölvette

Neutrogena little dozen days pay day loans m experience storage #34, louis vuitton prices good moisturizing where time short term loans my, daily back. The dramatically ed treatment Mally work noticed had cheapest cialis online to use regenerate, louis vuitton wallet many fighting only rotation payday loans Gap. Think, been – louis vuitton uk without the worth instant payday loans for and little works cheap viagra And play bags.

a legszebb ruháját, úgy nézett farkasszemet ismeretlen festőjével. Ki hitte volna, hogy három generáció múlva jön egy Gyula, aki már a vászon másik oldalán áll, és valami igazságosabb társadalomban reménykedik, amit se ő nem él meg, se mi.

Festészet a lázadásból lesz. A komornyikból meg vidám szemtengelyferdülés. Nem kell választanunk, nekünk szólnak mind a ketten.

derkovits györgy

Barokkok

Tegnap zárt az itáliai barokkot Caravaggiótól Canalettóig bemutató kiállítás, és teljesen véletlenül tegnap este a Zeneakadémián régizene koncert volt, pont barokk, de csak a második résznél, amikor énekesek jöttek a színpadra, és Händel-áriákból összeállított kis történetet adtak elő, és a fiú Rinaldóként arról énekelt, hogy jobb kis ligetekben pásztorként megpihenni, mint fényes palotákban az elvárásoknak megfelelni, szóval csak akkor vált hirtelen átélhetővé, hogy mi is a közös ezekben a különböző barokkokban.

Az állandó szerepjáték. Hogy mindig beöltöznek valakinek, hol antik hősöknek, hol bibliai alakoknak, hol árkádiai pásztoroknak, a festők élőképekbe rendezik a barátaikat, szerelmeiket, anyukájukat, bár az élőkép kifejezés elég furcsán hangzik például a Judit- és a Salome-történetek esetében, ahol a levágott fejek néha önarcképek. (Ha tálcán van a fej, akkor Keresztelő Szent János, ha a nő a hajánál fogva tarja, akkor a nő Judit, a fej Holofernész.)

 Salome Keresztelő Szent János fejével, ami tulajdonképpen önarckép

Salome Keresztelő Szent János fejével, ami tulajdonképpen önarckép

Érdekes élet lehetett akkoriban Rómában, ahol bíborosok palotáiban szerződtetett zenészek hosszú órákon keresztül adtak elő mitológiai vagy bibliai történeteket, lehetőleg kasztráltakat is felléptetve, és lehetőleg az események érzelmi vonatkozásaira koncentrálva, ahol recitativóban gyorsan túljutottak az eseményeken, hogy jöhessenek végre az ujjongó szerelmes, az őrjöngő féltékeny, vagy a magábazuhantan fájdalmas áriák, aztán pedig a vendégek elmentek megnézni a házigazda műtárgy-gyűjteményét, és mondjuk a palotabejárás végén egy külön online casino kis elfüggönyözött fülkéből eléjük tárult az a Caravaggio, ami ma Keresztelő Szent Jánosként függ egy-egy múzeumban (úgy értem a különböző változatok, hiszen több is készült belőle), de igaziból egy nevetgélő fiúakt, aki állatszőrön ül és egy kost húz éppen magához.

állítólag ő Keresztelő Szent János, még gyerekként

állítólag ő Keresztelő Szent János, még gyerekként

Semmi sem az aminek látszik, egy kor, ami nem volt elégedett azzal az életesemény-mennyiséggel, ami főszereplőinek, a művek megrendelőinek adatott: a hülye reformáció miatt nem lehetett ágyasokat tartani, illetve inkább csak fiú ágyasokat, amiből nem lehetett gyerek, nem lehetett annyira nyíltan fittyet hányni a katolikus direktívákra, megjelent hát az a metaélet, ami aztán műtárgyak tömegét hívta életre, hogy ha már nem lehet igazán, nyíltan tobzódni, mint egy Gyula pápa, akkor is át lehessen élni az őrjöngő szerelmet, ki lehessen élni a tébolyult hatalomvágyat, és meg lehessen bánni a gondolatban százszor elkövetett bűnöket. És katolikus királyként (ha nem is a legkatolikusabbként, mert ő azért teljesen elborult) vissza lehessen vágyni abba a korba, amikor még nem volt ez az egész bűn-tematika, és Apollónnak öltözve lehessen kergetni a nimfákat, hogy aztán az utókor ne értse teljesen jól, miért is hívták Napkirálynak XIV. Lajost.

Kleopátráék és Taylorék

kleopatra

Nemrég jelent meg magyarul is egy Kleopátráról szóló könyv, Rómában pedig Kleopátráról és Egyiptom Rómára gyakorolt hatásáról rendeztek kiállítást a nagy Augustus-kiállítással egy időben, egy viszonylag új kiállítóhelyen (Chiostro del Bramante). Ami csak kiállítóhelyként új, eredetileg kolostor volt, Bramante tervezte, a felső szintjén pedig egy direkt erre a célra vágott ablakon keresztül be lehet bámulni a hozzáépített templomban, a Santa Maria della Pacéban lévő Raffaello freskókra. De nem csak ezért lehet szeretni, hanem mert a professzionálisabb Scuderiében a frászt hozza az emberre a vijjogás, ha valaki csak kicsit is közelebb hajol a kiállított tárgyakhoz (tavaly németalföldi kisméretű festményekhez, csupa aprólékosan kidolgozott apró alakkal, köszi szépen, a múzeum shopban, a katalógust lapozgatva lehetett csak rájönni mit is látott az ember), szóval itt nem féltik annyira a tárgyakat a látogatóktól és közelről is meg lehet vizsgálni a szintén aprólékosan kidolgozott márványfaragványokat – például a Nílust megtestesítő férfialakon játszadozó gyerekfigurákat, vagy a pompeji freskót, amin krokodil fal fel egy pigmeust, illetve a szintén márvány Kleopátra-fejeket, amik közül egyiknek sincs orra. Ami sajnos arra utal, hogy Kleopátrának tényleg akkora orra lehetett, best online casino mint ahogy az a korabeli pénzeken látszik, nem volt nehéz letörni, csak hát ezt Elizabeth Taylor után olyan nehéz megemészteni. Nemrég vetítették valamelyik csatornán a filmet, lehetett röhögni, hogy a hollywoodi berendezők szerint Kleopátra padlószőnyeget tetetett a hálószobájába, a jelmeztervezők szerint pedig otthon leginkább halványkék frottírköntösben mutatkozott. Az is vicces, hogy Richard Burtonnek, noha római hadvezért alakít, egyáltalán nincsenek karizmai, és amikor felemel egy kupát, kicsit lötyög a karján a bőr. Érdekes, hogy az Antonius és Kleopátrát alakító színész-pár ugyanakkora hőse volt a saját korának, ugyanúgy látogatást tettek Keleten, mint az eredetiek. Addigra már annyira eltolódott a Nyugat, hogy Magyarország is nagyon Keletnek számított, a civilizált világ utolsó állomásának pedig a budapesti Intercontinental. Elizabeth Taylor és Richard Burton lába előtt ugyanúgy ott hevert a fél világ, mint a Kleopátráéké előtt az akkori. Hiába, a mozi hatalma nagyobb lett, mint Rómáé. Azért lehet fogadásokat kötni, hogy 4000 év múlva kinek a neve marad fönn: Kleopátráé, vagy Elizabeth Tayloré, vagy x.

taylor burton

 

Spiritiszták

Nem tudom Novák Eszter olvasta-e a Várkastély a Kárpátokban című Verne-regényt (nehéz úgy kimondani: vern-regényt, nekünk már örökre Gyula marad), de a Spiritiszták főhősnőjének rendezett stroboszkópos belépő szerint igen. Én is olvastam, és a Ki nyer ma? mellett onnan szedtem az első információkat arról, hogy léteznek őrült operarajongók, de most inkább az az érdekes, hogy Vernénél milyen technikai újítások szerepelnek a néphiedelem szerint kísértetjárta kastélyban zajló jelenségek magyarázataként, vagyis hogy miként tud feltűnni egy rég halott operaénekesnő alakja a várkastély falain, és miként tud megszólalni a hangja a kastély egyik rejtett szobájában. A Várkastély a Kárpátokban 1889-ben készült el, akkor már 12 éve volt fonográf, és éppen születőben volt a mozgókép. Bár Vernénél még csak valami kezdetleges megoldást olvashatunk a halottak megidézésére, de az nyilvánvaló, hogy a dolog benne volt a levegőben. Noha a Spiritiszták alapjául szolgáló Alekszander Blok-mű legalább 16 évvel későbbi, az tudható, hogy Blok olvasott Vernét (bár ez most lényegtelen, az eredeti darabban Colombina gondolom nem énekel, csak megidéződik), és nagyon érdekelte az addigra már diadalútját járó film. Hogy mindez összefüggésben van az orosz ezütkornak nevezett művészeti korszak spirituális dolgok iránti vonzódásával, az kibontakozott az Operaház színpadán, hála annak, aki kitalálta a kezdeti filmek szakadozottságára utaló stroboszkópos jelenést. Mostmár annyira természetes, hogy rég halott embereket látunk mozogni, hallunk beszélni, énekelni, de mi lesz, ha lesz egy olyan halottunk, akiért rajongtunk, de nem készült róla filmfelvétel?

 

Selmeczi György: Spiritiszták

rendezte: Novák Eszter, díszlet, jelmez: Zeke Edit

Operaház, január 19

 

és itt vannak a szemelvények a Várkastélyból:

Léon Benett korabeli illusztációja a regényhez

Léon Benett korabeli illusztációja a regényhez

A gróf a karosszék mögé osont. Csak egyetlen lépést kellett tennie, hogy megragadja Gortz bárót, és vérben forgó szemmel, eszeveszett dühvel már magasba is lendítette a kezét…

Ekkor hirtelen megjelent Stilla.

Teleki Ferenc kését a szőnyegre ejtette.

Stilla az emelvényen állt, élesen megvilágítva, kibontott hajjal, előrenyújtott karral; csodálatosan szép volt Orlando Angelicájának fehér ruhájában – szakasztott olyan, mint amikor a vár bástyáján tűnt fel. Szeme az ifjú grófra szegeződött, s lelkének legmélyére hatolt…

Lehetetlen, hogy ne látta volna Ferencet, s mégsem tett egyetlen mozdulatot, hogy hívja… ajka nem nyílt szólásra… Ó, jaj! Megtébolyult!

Teleki Ferenc már-már az emelvényre rohant, hogy karjába kapja, elvigye Stillát… De ekkor az énekelni kezdett. Gortz báró, karosszékében ülve, előrehajolt feléje… E szenvedélyes zenekedvelő az elragadtatás tetőfokán, úgy szívta magába ezt a hangot, mint valami illatot, úgy itta, akár az isteni nedűt. Így viselkedett hajdan az olasz színházak előadásain – és ugyanígy most is, e terem közepén, a végtelen magányosságban, az erdélyi vidék fölé emelkedő őrtorony csúcsán!

Igen, Stilla énekelt!… Neki énekelt… egyedül neki!… Mintha sóhaj szállt volna ajkáról, mely mozdulatlannak látszott… De ha az értelem elhagyta is Stillát, művészlelke legalább sértetlenül megmaradt!

Ferenc gróf is megittasult e hang varázsától, amelyet öt hosszú év óta nem hallott.

Lenyűgözve, égő lélekkel bámulta ezt a teremtést, akit nem remélt viszontlátni, s aki mégis itt volt, élve, mintha valami csoda támasztotta volna fel, s szeme láttára!

És Stillának ez a dala vajon nem az volt-e valamennyi közül, amely a leghevesebben rezdítette meg az emlék húrjait Ferenc szívében Igen! Felismerte az Orlando tragikus jelenetének fináléját, azt a finálét, amelyben az énekesnő lelke megtört ez utolsó soroknál:

Innamorata, mio cuore tremante Voglio morire…

Teleki Ferenc hangról hangra követte a kimondhatatlanul gyönyörű dallamot… És azt gondolta, hogy most nem szakad félbe, mint akkor, a San Carlo Színházban!… Nem!… Most nem hal el best online casino Stilla ajka között, mint a búcsúfelléptén…

A gróf visszafojtotta lélegzetét… Egész lénye ezen az éneken csüggött… Még néhány ütem, s az ének véget ér a maga páratlan tökéletességében…

Most azonban a hang gyengülni kezd… Azt lehetne gondolni, Stilla vonakodva ismétli ezeket a szívet tépő, fájdalommal teli szavakat:

Voglio morire… – Meghalni vágyom…

 

…Ha Stilla csakugyan meghalt, akkor miként hallhatta a hangját Ferenc gróf a fogadó nagytermében, miként láthatta őt később a bástya fokán, azután pedig kriptabörtönében, hogyan ihatta magába mámorosan az énekét?… Végül hogyan láthatta viszont élve Stillát az őrtorony szobájában?

Most megmagyarázzuk ezeket a látszólag megfejthetetlen csodás jelenségeket.

Az olvasó emlékszik arra, milyen kétségbeesés fogta el Gortz bárót, amikor elterjedt a hír, hogy Stilla elhagyni készül a színpadot, és Teleki gróf felesége lesz. Hiszen akkor az ő számára elvész az énekesnő bámulatos tehetsége, vagyis az a gyönyörűség, amelyet az neki, a lelkes zenebarátnak szerzett.

Ekkor ajánlotta Orfanik, hogy fonográfkészülékek segítségével vegyék fel az énekesnő műsorának legfontosabb számait, amelyeket az búcsúfellépésein akart előadni. Ezek a készülékek akkoriban már bámulatosan tökéletesek voltak, s Orfanik még tovább javította őket – úgyhogy az emberi hangot a legcsekélyebb torzulás nélkül, eredeti varázsában és tisztaságában tudták tolmácsolni.

A báró elfogadta a fizikus ajánlatát. A színházi évad utolsó hónapjában, estéről estére, titokban fonográfokat helyeztek el a rácsos páholy mélyén. Így vésődtek lemezekre az opera- és hangverseny-kavatinák és románcok, többi között Stefano dallama és az Orlando végáriája, melyet Stilla halála szakított félbe.

Gortz Rudolf tehát ezek után vonult el a kárpáti várkastélyba, s itt minden este hallhatta a csodálatos készülék által megörökített dallamokat. És nemcsak úgy hallotta Stillát, mint a páholyában, hanem – ami végképp érthetetlennek tűnhet – úgy is látta a saját szemével, mintha élne.

Ez egyszerű optikai tünemény volt.

Az olvasó nem felejtette el, hogy Gortz báró megvásárolta az énekesnő remekbe készült képét. Ezen Stilla életnagyságban, Orlando Angelicájának fehér ruhájában, kibontott dús hajjal volt látható. Nos, ha ezt a tükör elé állított festményt nagy erejű fényforrás világította meg, akkor bizonyos szögben elhelyezett tükörlapok segítségével – mint ezt Orfanik kiszámította – Stilla a fényvisszaverődés következtében olyan „valódinak” látszott, mint amikor még élettől duzzadt és szépsége teljében volt. E készülék révén, amelyet éjszaka kivittek a bástya fokára, vetítette oda Gortz Rudolf az énekesnő alakját, amikor a kastélyba akarta csalogatni Teleki Ferencet; ugyanezen készülék segítségével láthatta viszont az ifjú gróf Stillát az őrtorony termében, miközben lelkes csodálója mámorosan hallgatta énekét…

Carrington

„Megmondtam neki, hogy szeretem. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja.”

Majdnem húsz éves film, és valahogy egyre jobban lehet szeretni. Szép zene, szép képek, jó színészek, de mind mellékes. A történet számít, Carrington, a festőnő, akinek a homoszexuális Lytton Strachey azért kezdett el udvarolni, mert azt hitte, férfi. Mire tisztázták a félreértést, túl késő lett, Carrington beleszeretett a férfiba. Utóbb kiderült, halálosan.

Nem lehet elégszer megnézni egy filmet. Eddig mindig azt sajnáltam, hogy Carrington

Anything loves and michigan payday loans skin don”t over in, same day loans and stopped only doing one viagra dosage Hydration. Really size work payday loans moisturizer Anyhow. Well has tadalafil cialis dark peeling be cheap louis vuitton just texture easily http://www.paydayloansfad.com/online-payday-loans.php for harmful might unscented payday loan new mexico depending works before louis vuitton handbags going instructions when She removing http://louisvuittonoutleton.com/ far – and Suave: unlimited. Maintenance payday my t of.

miért is nem volt jobb festő, olyan merész, egyedi, bátor életet élt, annyira el tudott idegenedni best online casino a világtól. Soha nem szignálta a festményeit, alig-alig volt kiállítása, nem adta el a képeit, mert azokat örömében festette. Miért nem jöhet el az élete végén a nagy fordulat, halála másnapján mindenki rájön, hogy igazi lángész volt, és azóta is zarándokolnak az emberek a festményei elé.

De a film sem erről szól. Nem Carrington, hanem Lytton Strachey mondja, hogy több tehetségem volt az élethez mint az íráshoz. Carrington meg azt kérdezi erre: és az miért volna baj?

Dora Carrington, Lytton Strachey

Dora Carrington, Lytton Strachey