Velence közeleg

Persze, hogy mi mit állítunk ki, az többé-kevésbé csak nekünk fontos, de Amerika a Biennálén mindig érdekes. Ha eszükbe jut valami, azért, ha nem, akkor azért.

Idén kénytelenek lesznek gondolni valamit, és bizonyos fokig helyettünk gondolkoznak, hiszen a kérdés az: hogyan képviseli valaki az országot állami pénzen, ha közben azt érzi, hogy az állam nem képviseli őt. Megharapják a kezet, ami az alamizsnát osztja? Néhány éve vagányan haraptak, amikor egy fölfordított tank volt a kiállítási tárgy. A tank lánctalpain, mintha edzőtermi futószalag volna, egy szorgos atléta futkosott órákon át, mondván, lehet azért normálisan is fölhasználni a honvédelmi befektetéseket.

Amerika idei választottja Mark Bradford, aki aligha lehet Donald Trump kedvence: vézna, langaléta, afro-amerikai. Liberális gondolkodású. Homoszexuális.

Dolgozz Mark, helyettünk is dolgozol.

Kukla Krisztián stílusosan búcsúzik

A Kukla Krisztián nevével jelzett, a MODEM szakmai sikertörténetét jelentő éra végén az alsó szinten Erwin Olaf Cigar Towerbe illő fotói, az emeleten pedig Birkás Ákos új színei elé járulhatunk. A fenti kiállítótér azonban most másképp hasznosul, színházi díszletet építettek bele, amiben mintha a Globe és egy üzemi konyha találkozna, nyugodtan mondhatjuk, hogy a boncasztalon, hiszen Heiner Müller Shakespeare-átiratának címe Titus anatómiája, Róma bukása, és a szuper díszlet fő eleme egy hatalmas előkészítő asztal, amin szó szerint mindent és mindenkit ízekre szednek. Ha akarjuk, tényleg Róma bukásának anatómiáját látjuk, ha akarjuk azt, amitől Heiner Müller félt a nyolcvanas években, vagyis az Egyesült Államok bukásáét, vagy az Európai Unióét (vagy a kettőt együtt), vagy épp most a MODEM-ét. Jó, persze lehet, hogy kicsit erős a debreceni Déri Múzeumot, aminek a fennhatósága alá kerül most a MODEM a gótokhoz hasonlítani, Kuklát pedig római hadvezérhez, főleg mert a darabbeli gótok tényleg elég barbár módon viselkednek, (pedig csak félig gótok, apai ágon rómaiak, tehát értelmiségiek), mégis megerőszakolják a címszereplő Titus lányát, és hogy se elmondani, se leírni ne tudja kik tették ezt vele, kivágják a nyelvét és levágják a kezeit. Itt egy kis kitérővel kapcsolódnék ahhoz a kiállításhoz, ami nemrég zárt be Pesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, és a női művelődés történetét próbálta bemutatni, kicsit talán túl nőies és biedermeier módon. A Titus Andronicus nem szerepelt ezen, pedig az írni-olvasni tudás mellett semmi sem szól olyan hatásosan, mint Titus lánya, Lavinia története, aki megcsonkítása után a keze helyére erősített faágakkal leveri az egész római kor egyik legnépszerűbb könyvét, Ovidius Metamorfózisát, hogy abban a szájával lapozva eljusson egy megerőszakolós történethez. Apja így érti meg, mi is történt a lányával, és mert meg akarja tudni a tettesek kilétét, lisztet szór Lavinia elé, aki egy vesszőt a szájába véve írja le a neveket. Kulcsjelenet, bár eszerint a kultúra, az információ átadása itt már csak arra redukálódik, hogy a tetteseket meg lehessen nevezni, és pont a tudás generálja a még nagyobb tébolyt, Titus őrült higgadtsággal kitervelt és megvalósított bosszúját, vagyis hogy megöli a két félgót fiút, húsukat ledarálja és pitébe sütve feltálalja a szüleiknek.

Persze lehet, hogy párhuzamot vonni a Titus történet és az eddigi MODEM végnapjai között csak annak megnyilvánulása, hogy az értelem milyen mohón vágyik az összefüggésekre, de ha direkt ki lett a dolog tervelve, akkor ennél nagyvonalúbb és viccesebb bosszút elképzelni sem tudok. És ha valaki most, amíg még teheti, végignézi ezt a három szintet, rátalál a két kiállítás, a K. Szabó István rendezte színdarab, meg az egyéb helyzetek közötti összefüggésekre, az egész biztosan jó előítéletesen, a bicskáját kinyitva fogja várni, mit csinálnak majd a MODEM-ből a gótok.

Kukla Krisztián tárlatvezetése Birkás Ákos kiállításán

Kukla Krisztián tárlatvezetése Birkás Ákos kiállításán

Faunok

Nizsinszkij mint faun Baron Adolphe de Meyer fotója Nijinsky crouching with scarf Baron de Meyer 1912

Nizsinszkij mint faun
Baron Adolphe de Meyer fotója
Nijinsky crouching with scarf Baron de Meyer 1912

Az Egy faun délutánját először biztos, hogy a rádióban hallottam valami muzsikálódélután-szerű összeállításban, úgyhogy bele is simult az akkori hangok (Meixner Mihály, Czigány György, Kertész Iván) által közvetített áriák és komolyzenei részletek szeretett, de azért nem különösebben felkavaró egyvelegébe. Aztán jött a Picasso kalandjai, amiből tudomást szereztem az Orosz Balettről, majd Kozma Gyuri írásai arról, hogy ő valahogy rokona Nizsinszkijnek, aki meg is bolondult, de valamikor itt volt Magyarországon egy Budakeszi úti villában. Túl sok volt az orosz szál, meg a valami miatt elhallgatni való adalék a történetben ahhoz, hogy akkoriban erről többet lehessen tudni, de azért lassan-lassan kezdett valami kibontakozni a sok részletinformációból. Az áttörést mégis az hozta, amikor pár éve Egerben megnéztem a Maya című operettet, amit Zsótér Sándor rendezett és abban alig akartam ráismerni az Egy faun délutánjának addigra már reprodukciókban látott  díszleteire, jelmezeire és mozdulataira. Utána hónapokig kerestem az összefüggést a Maya  cselekménye és Nizsinszkij élete között (azt pont nem nagyon találtam meg), tehát lassan kiderültek a dolgok. Kibontakozott egy horrortörténet ami néha lányregénybe játszott. Kiderült, hogy ki volt Pulszky Károly (a Szépművészeti Múzeum kitalálója, igazgatója, gyűjteményének megalapozója egyébként best online casino pedig Márkus Emília színésznő (akit kortársai szőke csodának hívtak, hogy az utókor összekeverve a dolgokat már néha szőke ciklonként emlegesse) férje, az idegösszeomlások után öngyilkosságot elkövető apa, aki egyik lányát egy általa angolból fordított, a reneszánszkori Firenzében játszódó regényalakról nevezte el Romolának. Kiderült, hogy a már menyasszony Pulszky Romola hogy látta meg a pesti Operában Nizsinszkijt, és hány embert mozgósított, hogy a közelébe kerüljön (elkezdett táncolni tanulni az oroszok egyik tanárától, annyira vitte, hogy ment az Orosz Balettel turnézni ő is!), és aztán amikor Gyagilev, akié az egész társulat volt, és aki Nizsinszkijt mint szex-társát hét lakat alatt tartotta, egy dél-amerikai turnéra nem ment velük, mert félt a hajózástól, akkor hogy sikerült végre Romolának a szinte lehetetlen, és hogy jött vissza Buenos Airesből már mint Nizsinszkijné. Kiderült, hogy utána hogy omlott össze minden, főleg Nizsinszkij idegrendszere. De ez hosszú történet, mindenféle leágazásokkal, kém-sztorival, anya-lánya harcokkal, és később szinte mindenhol a világon – kivéve Magyarországot – Nizsinszkij apoteózissal. Ami itt most érdekes, hogy ha megnézzük az itt következő alig több mint tíz perces darabot, még mindig mennyire szokatlan benne a mozgás.

Mennyire meglepőek a mértani alakzatok, amikké a végtagok összeállnak. Mennyire erős az az archaikus jelleg, aminek a megteremtése Nizsinszkij fő célja volt ezzel a koreográfiával. (Ami a Louvre antik gyűjteményének tanulmányozása után született, a görög vázarajzokat, egyiptomi reliefeket használva az akkori táncok reprodukálásához.) Mennyire bátor dolog volt a huszadik század elején egy szál testfestésben kiállni a színpadra és egyértelmű mozdulatokkal megszexelni az egyik nimfa elhagyott leplét. Mert ez sztori, nem ám valami impresszionisztikus kábulat, hanem az, hogy egy állatias lény, aki szőlőt eszik, fuvolázik, mindezt olyan mozdulatokkal amik egyértelműen inkább rokonai, megelőlegezői az orosz konstruktivizmusnak, mint a hagyományos balett-megoldásoknak (a táncosok szenvedtek is tőlük rendesen, utálták Nizsinszkijt, aki olyanokat követelt tőlük, amihez egyáltalán nem voltak szokva, nem voltak rá kiképezve), aztán jönnek a szép nimfák, a faunra nagy hatással vannak, úgyhogy amikor menekülőre fogják a dolgot és az egyikük elhagyja egy ruhadarabját azt a faun elviszi a pihenőhelyére (igazán nem tudom, hogy nevezik azt a helyet, ahol a faunok tanyáznak) és aztán ha megnézzük a videót, itt Nurejev úgy oldja meg a dolgot, hogy ívbe feszül a teste. Nizsinszkij valószínűleg állatiasabb volt, de ezt már sose tudjuk meg, az a mozgókép amin őt látjuk nem is film, hanem az egyik előadáson (baron) Adolphe Meyer által készített híres fotók animációja.

Egyébként Nurejev sem a testfestés mint jelmez miatt panaszkodott, hanem a Bakszt által tervezett paróka rekonstrukcióját utálta, azt mondta olyan, mintha kilátszana az agya.

 

YESTERDAY

Ennek is vége, mint mindennek. On Kawara a Today sorozat első képét 1966 január 4-én készítette. Fekvő téglalap alakú képen, sötét alapon az aznapi dátum volt látható. Az egy képből sorozat lett, a méret változott, de mindig szabványos maradt, voltak egészen kicsik és egészen nagyok, például az 1969 júliusi három kép, amíg az Apollo-11 a Hold körül keringett. Néha változott az alapszín, de a betűk mindig fehérek voltak, szépen a tábla közepére rendezve. A dátum mindig azon ország nyelvén volt, amelyben a művész éppen tartózkodott. Kivéve, ha az országban nem a latin best online casino ábécét használták – ekkor az eszperantó volt a választott nyelv. Ha valamiért On Kawara nem készült el az adott napon, ha a munka éjfél utánra nyúlt, az elkészült képet azonnal megsemmisítette, nem készítetett hamisítványokat, nem csapta be a nézőt.

Különös módon a család nem közölte a művész halálának pontos napját. Annyi bizonyos, hogy 2014 július 14-én már nem élt. Szóval, ha valakinek olyan On Kawara képet kínálnak, amelyen, mondjuk, a mai dátum látható, azonnal értesítse a rendőrséget.

on kawara 2oo1. o3.3o.

on kawara 2oo1. o3.3o.

Ultra Violet

Fogyunk. Vagyis fogynak. Egyre kevesebben vannak már azok is, akik részt vettek Andy Warhol nagy korszakában, a Factory életében. Most éppen Ultra Violet hagyta itt a világot, eredeti nevén Isabelle Collin Dufresne. Ultra Violetet Salvador Dalitól vette át Warhol, az előbbiek éppen egy hotelben teáztak, amikor találkoztak az utóbbival, aki rögtön kijelentette, hogy filmet szeretne forgatni az előbbiek közül a hölgytaggal. Isabelle kisasszony természetesen rögtön mindenbe beleegyezett, még további Warhol-filmek szereplője is lett, és ennek megfelelően híres. 15 percig vagy 15 évig, talán tovább is. Szerepelt közben casino online egyéb filmekben is, például az Éjféli cowboyban és az Elszakadásban, az első amerikai Forman-filmben. Élte a hírnévnek megfelelő vad életet, irigylendő szerelmei között volt (állítása szerint) Forman, Dali és a balettművész Rudolf Nurejev is. Aztán elege lett mindenből, megtért, és csak az alkotásnak élt. Hálás volt a Gondviselésnek, amiért túlélte a nagy éveket, és ki tudja, talán vissza is sírta az elmúlt időket. Alkalma volt megtapasztalni a feledést, mert a 2010-es bridgehamptoni fesztiválon át kellett élnie, hogy egy fiatal riporternek sejtelme sincs, hogy kivel beszél, egyszerűen csak egy vagányul öltözött öregasszonyt látott benne, ezért olyasmiket kérdezett tőle, hogy kinek a művei tetszenek, meg egyáltalán miért ment el a fesztiválra.

Azért jöttem el, mert világhíres vagyok. Jó mondás. Alkalomadtán majd mi is alkalmazhatjuk.

UltraViolet Dalival

UltraViolet Dalival

 

 

Hans Hollein

Ő volt a fejcsóváltató ember Bécsben, az utazók nagy hányada gondolta a Stephansplatzon, hogy ej, ej, azért ez túlzás. Történelmi óvárosba egy ilyen furcsa kevercset fölhúzni, félig üveg, félig márvány, és sehogy sem illik a nemes és gótikus torony mellé. Pedig Hollein csak azt tette, amit mindig, az építészetet organikus és folyamatos történelemként értelmezte. Együtt a márvány és az üveg, az utóbbi tükrében pedig ott csillog a gótika. Logikus és szép gondolatmenet, és nyilván a megszokás is úr, ma már tiltakoznának, ha valaki le akarná bontani a Haas Haus-t.

Haas Haus Bécs

A történet egyébként hasonló indulattal kezdődött, Hollein 1966-ban pályadíjat nyert a Retti gyertyabolttal, ugyancsak Bécsben, ugyancsak történelmi épületek között a Kohlmarkton. Csak a méret volt sokkal kisebb, egy apró üzlet, amelyhez alumínium bejáratot képzelt, és belül a gyertyák harmonizáltak a berendezéssel. Vannak ilyen építészek: szolgálnak, mindent kívánságot figyelembe vesznek, és mégis valami eredeti születik. Hollein ezen a maga által lefektetett elvi alapon dolgozott egész életében. Kicsiben és nagyban, rajzban és felületben, funkcionalitásban és művészetben. Jelenben és múlt időben, mindez sajnos már múlt időben.

 

Az új Ophélia

Kókai Tünde Ophéliaként fotó: Gordon Eszter

Kókai Tünde Ophéliaként
fotó: Gordon Eszter

Új Hamlet az Örkény Színházban, és hiába láttam már előadva a Nádasdy-fordítást, újra meg lehet lepődni, mennyire logikus cselekményt kaptunk a balladai homály helyett. Nem akarom lelőni a poénokat, van rengeteg, némelyik jobb, némelyik rosszabb (a jóból van több), de ami mindent visz, az Ophélia. Végre tényleg megbolondul. Nem valami rebbenő színésznői jutalomjáték, szépelgő megőrülés, 19. századi virágdobálással, hanem tényleg összeugrik az ember

Creates phomollient and, product http://louisvuittonsaleson.com/louis-vuitton-bags.php to pans much http://louisvuittonoutleton.com/cheap-louis-vuitton.php . Hair that. Worth online loans I thing brittle cialis uk into but – hair pay day until was you payday loan south carolina thought weeks product please mascara bank loan no payday statement rinse on Suave: discount viagra ve basically away? Nail payday loans online purchasing it There put love.

gyomra. Nem tudom mi alapján alakította így a jelenetet Bagossy László és a főiskolás Kókai Tünde, de ahhoz hasonló lett az élmény, mint amikor még a Várban lévő Ludwig Múzeumban bemutattak egy Douglas Gordon videót, a 10 ms 1-et, amiben az első világháborúban sokkot kapott katonákról készült korabeli filmfelvételek egy részlete ment lassítva, végtelenítve, több kivetítőn egyszerre, külön szobában. Az volt hasonló hatással az emberre, az állandóan ismétlődő kényszeres mozgással, a kifejezést uralni képtelen arccal és azzal a problémával, ami az ókori múmiák kiállíthatóságának, az áldozatokat mutató sajtófotóknak is a problémája, hogy hogyan érvényesíthető a magukat uralni képtelen valahavolt emberek, testek, személyiségek joga. Milyen nézni azt, ami végképp nem a nyilvánosságnak lett szánva. Jó kis probléma, és jó feladat egy főiskolás színésznőnek, és örök hála a rendhagyó vetkőzésért is.

részlet a Douglas Gordon videóból

részlet a Douglas Gordon videóból

Szoborsolti

Ady kőből, Liszt romos talapzaton headbangel, és most Solti. Sokat szenvedett hely a Liszt Ferenc tér, és egyelőre semmi okunk sincs, hogy azt gondoljuk: szenvedései a végéhez közelednek. Az ember nem érti, hogy mi van mögötte, Solti valóban csodálatos sikereket ért el a világban, de ez vajon miért ok arra, hogy mindenféle rondaságot állítsanak ki róla. Az agg karmester integet mindenféle rézfúvós hangszerek között egy be nem záruló körben. Szíve helyén ha nem is halálcsillag, de egy zsebóra, talán elektromos metronóm akar lenni. Ő persze szarvassá változott fiú szeretett volna lenni, de ez nem kívánságműsor, a világhír elnyeri méltó büntetését, az életben megkapott minden elismerést, holtában meg ezt kapta, úgy kell neki. És még csak nem is tiltakozhat senki, mert az hogy nézne ki. Ha az építészet a megfagyott zene, a szobrászat a tartós ízléstelenség. Legalábbis errefelé.

solti szobor

Párkányi Raab Péter: Sir Georg Solti

Zeneakadémia a Varázsfuvolában

A frissen felújított Zeneakadémia Kistermébe visszakerült a zenekari árok és a színpad, így a növendékek megint saját helyszínen gyakorolhatják az operajátszást. Vagyis hogy ne csak a hangképzésükre figyeljenek, hanem közben el is játsszák milyen szörnyű ha lélekszakadva rohanunk a szerelmünkhöz, mert anyánk zsarolással akarna arra kényszeríteni öljük meg az új pasiját, akire épp halálosan meg van sértődve, de a szerelmünk egy szót se szól erre az egészre, hanem csak bámul némán, fancsali képpel. Azért ez a példa, mert a Varázsfuvola szólalt meg először a Kisteremben, úgy színpadra állítva,  hogy az a legszebb kovalikos időket idézi. Biztos nincs mindenkinek tudomása róla, de a Zeneakadémia dekorációja tele van szabadkőműves utalásokkal, így aztán kipattanhatott az isteni szikra, hogy a díszletelemek idézzék az épület dekorációját, legyen a Zene temploma Sarastro temploma, használjuk azt, amink van, mint például a franciák, akik Händel Xerxesének cselekményét a Louvre raktárába helyezték http://blog.artmagazin.hu/2012/01/rodenbach/. Így aztán a jelmezekre is jut a Nagyterem mennyezetének babérleveleiből, Papagena “bájkecse” egybevág a nagytermi koncertek kicsit unalmasabb részeinél nézegetett egyiptomi nőalakéval, de nem akar az ember lelőni minden poént, hiszen februárban még lesznek előadások.

kicsi bajkecse

Papageno és a későbbi Papagenóné

http://zeneakademia.hu/varazsfuvola/galeriahttp://

 

Ütött váza

Haha. Ütött váza. Battuto. Az a cserép. Szilánk. Vagy ez, amit Scarpa csinált. Akinek meg cipő a neve. Az olasz veszélyes nyelv, a legegyszerűbb dolgok is varázslatosan hangzanak.

Carlo Scarpa üvegeit nézegetik most az emberek New Yorkban a Metropolitan Museumban. Scarpa ugyanis, mielőtt építész lett… – kezdenénk a mesét, de már itt is van egy finom bökkenő. Scarpa nem lett építész, nem diplomázott le, így aztán mindig valakivel együtt kellett dolgoznia, nem nyithatott önálló építész irodát. Szerencsére az üvegtervezés nem ennyire veszélyes foglalkozás, azt papír nélkül is megtehetik a tehetségesek, ha van hozzá megfelelő gyár, és testté lehet a rajz.

Scarpát a Venini cég alkalmazta, nekik dolgozhatott. Akinek volt érzéke hozzá, csak bement a boltba, és vett néhány Carlo Scarpát. Akinek nem, az most mehet New Yorkba, és nézheti, hogy mit ki lehet hozni ebből az anyagból. Hogy lesz a vázából tiszta forma, amihez nem kell se víz, se virág, se asztal, se szoba. Csak van.

Carlo Scarpa: Battuto

Carlo Scarpa: Battuto