A rejtély titka

Karácsonyi ajándékként december 23-án rábukkantam az Írók Boltjának egy eldugott szegletében két olyan Donna Leon krimire, amit még nem láttam; alig akartam hinni a szememnek, de mind kettő 2016-os volt, szóval a Geopen kiadó újra elkezdte megjelentetni őket, hurrá.

A Donna Leon könyvekben az a csodálatos, hogy Velencében játszódnak, és azt az illúziót tudják kelteni, hogy kulcsot adnak nemcsak a turisták elől elzárt palotákhoz, lakásokhoz, vagy akár olyan köznapi helyekhez mint egy vegytisztító, és olyan történelmiekhez, mint a La Fenice (vagyis Főnixmadár) Opera, de a velencei őslakosok lelkivilágához is.

A legutóbb lefordított rész, a Ha nincs kegyelem (Wilful Behaviour) 2001-ben jelent meg először, akkor, amikor még friss volt a restitúciós ügyek élménye. A főszereplő, a hűséges felügyelő-férjek maigret-i prototípusát követő Guido Brunetti el is magyaráztatja benne magának, hogyan zajlott a háború előtt és alatt a műtárgyak adás-vétele, hogyan tömörültek kartellbe a velencei műkereskedők, hogyan szorították le az árakat, durvább esetben hogyan zsaroltak ki egész gyűjteményeket azoktól, akik menekülni kényszerültek Mussolini alatt az országból. A nyomozás ebben a részben nemcsak egy éppen aktuális gyilkosság, hanem a régi bűnök ügyében is folyik; az elhallgatás, a múlt feldolgozatlansága miatt akár Budapesten is játszódhatna a történet.

Mondjuk a rendőrségi gépezet, vagy a felügyelő kétségeinek leírásakor, sőt a feleség, a velencei egyetemen angol irodalmat tanító Paola gondolatmeneteit olvasva a Magyarországon élők minden külön kutakodás nélkül rájöhetnek arra is, hogy Donna Leon biztosan nem olasz. A szempontjai teljesen amerikaiak. A Hillary-vereség után pláne érdekes meglátni mi az, amit úgy ráznak le magukról a patriarkálisabb, vagy egyszerűen csak régibb alapokon nyugvó rendszerek mint kutya a vizet.

Donna Leon, Krimiautorin Kšln, 2007 (Foto und Copyright© Bettina Flitner. Veršffentlichung nur gegen Honorar zzgl 7%  MwSt. und Beleg, T 0171-838 06 88)

Donna Leon, 
© Bettina Flitner

Donna Leon szintén eléggé férfias jelenség. Egyébként valószínűleg nem is ezen a néven született 1942-ben New Jerseyben, azt viszont tudjuk, hogy már huszonévesen elkezdte bejárni a világot, angolt tanítva különböző kontinenseken, majd megállapodott Olaszországban, ahol évekig dolgozott Vicenzában az amerikai katonai bázison. (A krimiírói karrier előtti élete sokakat izgatott, Amerikában cikkek, külön erre létrehozott blogok foglalkoztak azzal miért nem lehet tudni semmit a gyerekkoráról, tanulmányairól, stb.)

Donna Leonként egyébként tényleg szinte új személyiséget épített magának, aminek a középpontjában a barokk zene iránti rajongása áll: amióta a könyveiből befolyt jövedelme lehetővé teszi, hatalmas pénzekkel támogatja a barokk zene-játszást. Finanszírozója és társalapítója volt a Complesso Barocco együttesnek, beszállt Cecilia Bartoli Mission című lemezébe, mecénása a Pomo d’Oro zenekarnak, (akik tavaly nálunk is jártak a Zeneakadémián Lezsnyevát kísérve), és társproducere volt a Joyce DiDonato főszereplésével készült Florence Foster Jenkinsről szóló dokumentumfilmnek (nem a Meryl Streep-féle változatnak). Nemrég megjelent egy általa válogatott Vivaldi-cd is.

A velenceiekhez adott kulcsról pedig azért annyit megjegyezhetünk, hogy egyetlen nyelvre nem engedi lefordíttatni Velencében játszódó krimijeit – ez pedig az olasz.