Peter Brook takarói

Itt volt Peter Brook és társulata. Először vicces ambíciónak tűnt díszlet-jelmez szempontból nézni az előadást amit hoztak, hiszen pár színes (piros, sárga, kék) takarót használnak erre a célra. A takarókból lesz palást vagy kupola, attól függ épp mit kell jelezni a Mahábharatából vett példabeszédek alatt.

Aztán mégis ez lesz a legfontosabb, a takarók az egyik jelenetben egy király kincseit jelölik, amiket az a papokra akar hagyni. Jön azonban valaki, aki azt kérdezi a királytól, miért nem inkább a szegényeknek adja amije van. És a király azt mondja: tényleg, és a takarókat rápakolja az első szegény emberre, aki szembejön. Akkor a szegény embert játszó színész az első sorban ülő nézőkhöz fordul, azt kérdezve szegények-e. Aki igennel válaszol kap egy takarót, majd oda is adja az egész halmot, hogy ami felesleges belőle, azt adják a megajándékozottak valakinek, aki mondjuk az utcán lakik, ott a környéken.

Bammm. Pofonegyszerű az átjárás a színház és az utca, a darab és az élet között, és annál nem is lehet költőibben kiüríteni a színpadi teret, mint hogy utána színes takarók alatt aludjanak majd a hajléktalanok a Trafó környékén.

De nem hagy nyugodni, hogy amikor kifelé mentünk, a takarók már gondosan vissza voltak téve a színpadra.

Itt a tél, most volt az év legsötétebb napja, viszont jön a karácsony: menekülő család, istállóban szülő nő stb. stb. Aki visz egy takarót a környékén élő fázó embernek, az jöjjön majd januárban a szerkesztőségbe egy Artmagazinért. Van még a Szent Mártonosból, de kaphat másmilyet is. És persze mi artmagazinosok is viszünk ki az utcára takarókat, lehetőleg olyan színeseket, amilyeneket Peter Brook színházában láttunk.

Részlet a Battlefield című előadásból

Részlet a Battlefield című előadásból

 

In Memoriam Simóné

Szép előadás A bűvös vadász, kicsit túl sokat táncol benne a kórus, kicsit jelentéktelenek az énekesek, de ma már az operában is a díszlet a minden, és a díszlet, hogy bezárjuk a kört: szép. Nem is a szépsége a megragadó benne, hanem a bagoly. Az éjszakai jelenetben megannyi piros szemű bagoly pislog a kortinán, aztán jön a szünet előtti nagy jelenet, amikor a bűvös golyót öntik fekete mágiával. És előtte ott a bagoly ifjú korunkból, igen, a kék neon, ami a könyvön ült a Bölcsészkarral szemközti antikváriumban, ahová Simónéhoz jártak a pesti intelligensek könyvet venni. A bagolynak neonszemei voltak, amelyek kigyulladtak, elaludtak, ahogy a bölcs állat pillogott a könyve fölött. Most ujra pillog a neon, és eszünkbe juthat a rendszerváltás első hűs zuhanya, amikor tüntetni mentek a vevők az antikvárium mellett, hogy ne legyen belőle matyómintásnyavalya-bolt. És szépen rájöttünk, hogy a pénz beszél, mi meg a kutyák vagyunk, akik ugatnak.

neonbagoly, (Elektrotechnikai Múzeum)

neonbagoly, (Elektrotechnikai Múzeum)

A bagoly meg huhog. Legalább néhány este még az Erkelben.

Carl Maria von Weber: A Bűvös vadász, rendező: Zsótér Sándor, díszlet: Ambrus Mária

Szombathely, Tündérország

Szabó Győző biciklissisakból kinőtt szamárfeje, fotó: Mészáros Zsolt

Szabó Győző biciklissisakból kinőtt szamárfeje, fotó: Mészáros Zsolt

Szentivánéji álom

William Shakespeare műve alapján, Arany János és Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával írta Mohácsi István és Mohácsi János
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Remete Kriszta

 

“Majd az édes álom pillangó képében. Elvetődött arra tarka köntösében” – helyett fehér burokban mozgó alakok csigalassan vonszolják be az álmot, ha az élet álom. De nem kell megijedni, innentől már gyorsan történnek a dolgok a szombathelyi színpadon, még ha a varázslatokért felelős Puck (Bajomi Nagy György) inkább csak úgy elkocog is, amikor valamit villámgyorsan el kellene intéznie.

Continue reading

Rodenbach

les vierges

Nem sajnálom, hogy a magyarok nem tudták meghódítani valamikor Egyiptomot, és most sokkal kisebb a Szépművészeti Múzeum egyiptomi anyaga mint a Louvre-é, és aztán ha esetleg itt színre kerülne Händel Giulio Cesare című operája, kevésbé lenne kézenfekvő múzeumi raktár szerű díszletbe helyezni a cselekményt, tele olyan elemmel, múmiával, szoborral, festménnyel és tárlóval, amit mintha csak a szomszédból toltak volna át az operába. Mert Párizsban ezt csinálták: a saját múzeumi anyagukat (és nem a berlini Nofertitit, vagy a kairói Tutankhamunt) használják a saját operájuk színpadán. Keresztmarketing. Azért ezt el lehetne tanulni: az angolok is jól keresnek azzal, hogy a saját kisvárosaikat, kastélyaikat, parkjaikat használják nemcsak a Jane Austen, vagy az Agatha Christie sorozatok helyszíneiként, de látva, hogy az angol vidék megunhatatlan, ezer részes krimisorozatot is forgatnak Kisvárosi gyilkosságok címmel, amit állandóan adnak a különböző csatornák. Continue reading