Hans Hollein

Ő volt a fejcsóváltató ember Bécsben, az utazók nagy hányada gondolta a Stephansplatzon, hogy ej, ej, azért ez túlzás. Történelmi óvárosba egy ilyen furcsa kevercset fölhúzni, félig üveg, félig márvány, és sehogy sem illik a nemes és gótikus torony mellé. Pedig Hollein csak azt tette, amit mindig, az építészetet organikus és folyamatos történelemként értelmezte. Együtt a márvány és az üveg, az utóbbi tükrében pedig ott csillog a gótika. Logikus és szép gondolatmenet, és nyilván a megszokás is úr, ma már tiltakoznának, ha valaki le akarná bontani a Haas Haus-t.

Haas Haus Bécs

A történet egyébként hasonló indulattal kezdődött, Hollein 1966-ban pályadíjat nyert a Retti gyertyabolttal, ugyancsak Bécsben, ugyancsak történelmi épületek között a Kohlmarkton. Csak a méret volt sokkal kisebb, egy apró üzlet, amelyhez alumínium bejáratot képzelt, és belül a gyertyák harmonizáltak a berendezéssel. Vannak ilyen építészek: szolgálnak, mindent kívánságot figyelembe vesznek, és mégis valami eredeti születik. Hollein ezen a maga által lefektetett elvi alapon dolgozott egész életében. Kicsiben és nagyban, rajzban és felületben, funkcionalitásban és művészetben. Jelenben és múlt időben, mindez sajnos már múlt időben.

 

Várbezár

várbazárva

Mindent tudunk. Azt is, hogy ez csak cirkusz a népnek, hogy három nap múlva bezárják, és majd csak nyárra lesz kész a Várbazár. Ha egyáltalán. Akkor viszont megint lemaradnak a szezonról, nem tud elindulni az egész terv az önellátás felé, nyeletni kell vele a pénzt, hogy odacsábuljanak az emberek koncertre, ebédre, lézengésre. Romantikázásra, akármire. Ennek megfelelő az attitűdünk. Rángatjuk a vállunk, hogy ez még építési terület, megvetjük a potentátok körül ugrabugráló újságírókat. Aztán megyünk, megyünk, és szépen lefoszlik rólunk a józanság. Mégis hihetelen élmény, hogy abban a városban, ahol élünk, hirtelen ott terem egy hatalmas műtárgy. Sgrafittók, gloriette, a négy évszak szobron, rámpák, lépcsők, paloták. Nagyszabású tervezés, egy építész főműve, amiről azt hittük, hogy csak rom, emléktemető, és egyszer majd jön valaki, és eltakarítja. Most meg be lehet menni, ha csak átmenetileg is. A Várbazárt azért építették, hogy a királyi család, ha kinéz a palotából, ne szűk utcákat meg egy vendégfogadó udvarát lássa, hanem valami szépet. És most az lett. Valami értelmetlen harmónia, amit látni a Várból, és ami maga is messszenéző, szép könyöklő. Drukkolunk.

könyöklő sgrafitto

VIRÁGZÓ MAGYARORSZÁG

Raichle-palota homlokzat

Raichle-palota homlokzat

Meglepő felfedezést tettem: a virágzó korszakok megjelenésükben is virágoznak. Nem maga a tény a meglepő, hanem, hogy ez csak most állt össze bennem, Szabadkán, a Raichle-palotában, ami olyan mint egy kalifa csodakertje, vagy egy hatalmas babaház. Nincs benne visszafogottság, a friss házas és frissen meggazdagodott fiatal építész magának tervezte, beleépítve mindent, ami a századelőn divatosnak, elegánsnak és csúcstechnológiának számított. Szívek és virágmotívumok mindenütt, színes tagozatok, faragások, Zsolnay mázak, és a fényt is megszínező francia prizmaüvegek. A belső dekorációban néhol még olyan megoldásokkal találkozunk, amik akár egy klasszicista palotában is lehetnének de ez elvezet ahhoz az összefüggéshez, hogy nincs semmi ellentmondás a hellenizálás és a magyaros szecessziós motívumok között, tulajdonképpen egyszerű közöttük az átmenet. Nem sokkal azelőtt, hogy Raichle Ferenc megkezdte volna építészeti tanulmányait, vált köztudottá, hogy a görög épületek és szobrok színesek voltak. A 19. század második felében új lendületet vett pompeii ásatások eredménye is, hogy a Winckelmann-féle “nemes egyszerűség, csendes nagyság” színtelenségét felváltotta a színes antikizálás, illetve az, hogy kiderült, a görög szobrok eredetileg jobban hasonlítottak Madame Tussaud alakjaihoz, mint mondjuk a Canova-szobrokhoz. Szemük, hajuk, ruhájuk, arcuk mind ki volt festve, és az antik épületek is kívül-belül (bár belül jobban) burjánoztak, színes volt minden négyzetcentiméterük, jelenetek, és festett kertek borították a falakat legalábbis ott, ahol nem volt színes mozaik, vagy márványberakás. (Minden esetre érdekes, hogy a minimalizmus gyökereit tulajdonképpen ott keresgélhetjük, hogy a föld alól előkerülő antik szobrokról anno lekopott a festék, és ez megtetszett a virágokban és színekben nem annyira

bővelkedő északiaknak.) Visszatérve a virágzáshoz: Szabadka olyan ütemben fejlődött a Monarchia éveiben, hogy 1910-ben majdnem akkora Városházát építtetett magának, amekkora Pesten a Parlament, szóval gazdasága virágzott. Raichle Ferenc pályája is nagyon jól indult, nemcsak építészként volt sikeres, de mindenféle más vállalkozásai is voltak. Szerencsére egy városi tanácsos lányába szeretett bele, ami még több megbízást jelentett, így alakulhattak az utókor szempontjából olyan szerencsésen a dolgok, hogy létrejöhetett egy megalkuvásoktól mentes, saját tervezésű építész-ház, vagyis a fiatalok szó szerint friss házasok lettek. Kivételes pillanat, amikor szinte minden összhangban volt mindennel: ha Szabadka a Jóisten kalapja, ez a kis palota a bokréta rajta.

Raichle-palota részlet

Raichle-palota részlet

Az életben

persze a virágzásnak hamar vége szakadt, kártyaadósság, csőd, árverés, menekülés Szabadkáról, igaz csak Szegedre, ahol megint épült egy Raichle-ház, már kevesebb virággal. Aztán háború, költözés Budapestre és innentől nem ismerünk több Raichle épületet – bizonyos források szerint műkereskedéssel kereste a kenyerét.