A múzsa feneke

Callahan Harry 1980

A fotográfia történetének legszebb fejezetei közé tartozik Eleanor és Harry Callahan története. Eleve a fényképezés hozta össze őket, de akkor még nem Harrynál volt a gép, Eleanor testvére egy fényképet mutatott a húgának, hogy ez a pasi lökte őt föl a sportpályán. Eleanor meg csak azt látta, hogy jóképű a tettes, randevúzott vele és feleségül ment hozzá.

A neheze, mint mindig, az esküvő után kezdődött, Harry Callahan kedvenc témája lett a felesége, később meg a felesége és a kislánya együtt. Fényképezte őket babakocsiban, kabátban, utcán, kertben, vízben. És, persze, meztelenül is. A rengeteg fénykép lett a tanúja, bizonyítéka, eredménye és példája annak, hogy mennyire tud egy férfi szeretni. Legalábbis ezt szokták mondani.

Mert ma könnyebb azt látni, hogy mennyire tud egy nő szeretni. Ha Harry fényképezni akart, Eleanor soha nem tiltakozott. Nem mondta, hogy most pont van rajta három plusz kiló, hogy utálja, hogy a barátaik mind az ő fenekét nézegetik a galériában, hogy utálja ezt a szemből készült teljes pucérságot. Vagy akár a hátulsót. Nem mondott semmit. Harry mondta, hogy jaj, de szépek a fények, Eleanor pedig már dobta is lefelé a ruhákat. Szerelem.

Harry Callahan 1999-ben halt meg. Eleanor a héten.

A KÖZÖS EMLÉKEZET

Meghalt Leo Friedman, és nagyon meglepődnék, ha kiderülne, hogy sokan tudták errefelé, hogy egyáltalán élt, de nem azért mesélem, hogy levonhassuk a tanulságot: senki sem sziget. Leo Friedmanhoz nagyon sok közünk van mindannyiunknak, akik nem éltük az ötvenes-hatvanas években New Yorkban. Friedman ugyanis fényképész volt, bánatában lett azzá, mert színész szeretett volna leni, de egy alacsony, nagy fülű figurából nem végtelen a piac felvevőképessége. tovább