Állítsák ki Bernáth Aurél Budapest-panorámáját!

Majdnem lemaradtam róla. Hogy lássam Bernáth Aurél Budapest-panorámáját amit az 1958-as brüsszeli világkiállításra festett, alumíniumlapokra. Minthogy tegnap volt az utolsó nap, amikor meg lehetett nézni a Kiscelli Múzeum templomterében, egy csomóan le is maradnak róla, hacsak nem talál megoldást a Budapesti Történeti Múzeum az állandó bemutatásra. Mindenféle más ügy érdekében is lehetne mozgalmat indítani, de ezért is kell: hogy ne kerüljön vissza a raktár mélyére újabb évtizedekre, igaz, mostmár legalább leltárba véve. Lélegzetelállító mű, akárki akármit mond is róla. A korabeli legnagyobbakat, például Carlo Scarpát eszünkbe jutattó minimalizmusával, a huszas évekbeli, a fiatalkori Bernáth-műveket, vagy a kései Vaszaryt megidéző modernizmusával, kapart, maratott felületeivel, azzal, hogy egyszerre képes az akkori magyar filmekből sugárzó életvidámság illúzióját egyszerre érzékeltetni a divatos ruhákban, táskákkal, kutyával sétáló alakok hátterét adó, koncentrációs tábor-szerű városkép nyomasztásával.

Ha a városképnél tartunk: létezik, hogy 57-ben csak ennyi kupola volt visszaépítve a háborús pusztítások után? Hogy a mű jobb oldalán megjelenített falanszterből csak a Bazilika emelkedik ki? A Bazilika, aminek a kupolája felett épp elúszik egy ezüstfelhő, jótékony bizonytalanságban hagyva a nézőt afelől, hogy ott van-e a tetején kereszt. A megoldás megismétlődik a kép bal oldalán is, ahol a Döbrentei téri templom tornyának tetejére egy furcsa, konstruktivista Nap szúródik egyébként félholdszerűen, mintha a 15o éves török hódoltság idejét élnénk – szóval a kereszt itt is elveszik a káprázatban. De a Parlament tetejéről is hiányzik a vörös csillag, Istentől, kommunizmustól elhagyott hely ez a Bernáth-féle Budapest. Vagy lehet, hogy mindkettő ott van, csak a festészet takarásában.

(egy Bernáth-rajongó)

Szobor a Templomtérben

Először azt hiszi az ember, hogy valószínűtlen méretű acélszobrot lát a Kiscelli Múzeum Templomterében, nincs is ennyi vas, nincs is az a technika, és tényleg nincs, mert a furcsán deformált hatalmas alakzat valójában műgyantából van. De nem csak a felület megtévesztő, nehéz gondolatban visszatömködni a megnyújtott, megsodort formákat abba a téglalapba, aminek a felhasítása után elindult a tekeredés, vékonyodás, vastagodás. Mellbevágó élmény felfogni a testet öltő, fekete csáppá váló vonalakat,

belemenni az általuk képzett térbe, nézni ahogy a megvilágítástól hármas árnyékként megint vonalak lesznek. Ha elfogadjuk, hogy egy templom tere minden belekerülő tárgyat szimbolikus jelentőséggel ruház fel, akkor ez a fél évnyi aprólékos munkával feketére (sötét grafitszürkére) satírozott alakzat nem más, mint az isteni tökéletesség kiforgatása, szétnyúzása, újrateremtése. Ha nézzük, az angyalok kara fog a fülünkbe énekelni, de nem a szép, fehér ruhás angyaloké, hanem a lázadóké. (Mondjuk a mester, Jovánovics szobrászata ellen is lázadóké.) Érzékeny fülű látogatók ezt hallják meg, ezért érzik szentségtörésnek a mű kiállítását, ezért írnak felháborodottan a vendégkönyvbe. De lehet, hogy ők a Sixtus kápolna vendégkönyvébe is beírtak volna. Vagy ha bárhol láttak Utolsó ítéletet, még inkább Szent Antal megkísértését.

Kelemen Zénó (forrás: FUGA)

Kelemen Zénó (forrás: FUGA)

Kelemen Zénó: Below the Line, Kiscelli Múzeum, Templomtér

 

Szalámicsomagolás

Helyben turistaként (©BUPAP) a Kiscelli Múzeumba mentem megnézni a csomagolás kiállítást, hátha segít a nagy melegben egy-két Lukáts Kató minta. A nehézségektől retardálódik az ember, gyerünk vissza abba az időszakba, amikor még a Gőgös Gúnár Gedeon szerint alakult az ember világképe, és a Szerencsi Csokoládégyár Százszorszép bonbonjának kiürült dobozában lapultak a kincsei. lukats katoA Kiscelli Múzeum amúgy is időutazás, bár már ki van írva a kapu fölé, hogy ez itt a Múzeum, és ez is nagy haladás, azért nem lehet ráfogni, hogy itt iparszerű múzeumoztatás zajlana. A teremőrök is érdekesek, inkább eltévedt iskolásoknak tűnnek, nem tudni a nénikkel, bácsikkal mi lett, de hogy ezek a fiatalok nagyon újak és még nem vettek részt teremőr eligazításon, az biztos. A kiállítás nagyon mutatós, a Képzőművészeti Egyetem látványtervező-hallgatói csinálták az installációt, mondjuk őket sem ártott volna eligazítani, hogy szép-szép, ha van rengeteg ötletük, de ha már kukucskálólyukakon keresztül kell nézni a dobozokat, zacskókat és csomagolópapírokat, akkor azért bokamagasságban, meg 170 cm fölött ne legyenek lyukak. De majd beletanulnak, különben is tele van a kiállítás jobbnál-jobb installálási ötletekkel, amit elveszítettünk a réven, megnyerjük a vámon. A kiállított anyag is érdekes, nézhetjük mi az ami ismerős belőle, mi is ettünk csokit ilyen dobozból, kaptunk ilyen zacskót, szatyrot, bár a legszebb darabok ha egyáltalán ismerősek, akkor a nagymamák, nagynénik szekrényeiben kutatva akadhattak a kezünkbe. Mondjuk Pick húsárus zacskóval nem találkoztam, abban utána nem lehetett varrókészletet, vagy nejlonharisnyákat tartani, de ide került egy valahonnan. A csokik csomagolásánál kézenfekvő, hogy gyerekeket céloz, de egy húsárus zacskón érdekes látni egy magyaros ruhás, rámás csizmás, pártás Hófehérkét, aki betűkockából éppen egy gyerekmagas PICK casino online feliratot rak ki. pick zacskoÉs itt jön az újabb hiányérzet: a tervezőkről alig-alig tudunk meg valamit, jó ha néha, a legegyértelműbb esetekben ki van írva a nevük. Illetve, jó, ha jól van kiírva. Hiszen csak egy kicsit kellett volna figyelmesebben megnézni az aláírást a zacskón, és akkor D.Lechner Marianne nevét nem Plechner Marianneként írták volna ki. Tudom persze, hogy a két háború közötti alkalmazott grafika kutatása még gyerekcipőben jár, de épp egy ilyen kiállítás igazán jó alkalom lett volna rá. Mert volt egy Lechner Marianne nevű tervező, aki Kismarty-Lechnerként, meg Dabasiné Lechner Marianneként is szerepelt, csinált Magyarországot népszerűsítő IBUSZ plakátot is. ungern

Ami még  följön a google-kereséskor, az az, hogy Lechner Marianne tervezte a valaha a Szabadság téren álló Ereklyés Országzászlót, amin két, Perczel Zitára emlékeztető angyal tartja a címert és a koronát. Ha egy könyvtárba is eljutok majd, lehet, hogy kiderül mi lett aztán a híres család grafikus leányával. Szerintem jó esély van arra, lesznek általa illusztrált mesekönyvek is.nem nem soha

 

 

Büfét a Magyar Nemzeti Galériába!

20120422-001515.jpg

Nagyon szép a Nemzeti Galéria épülete főleg így este, kivilágítva. Nappal pedig az utóbbi évek egyik legjelentősebb kiállítása látható benne, amelyik a turistáknak csak úgy, saját jogon tetszhet, a magyarok pedig még azért is rajonghatnak érte, mert kiszabadít a közhelyek fogságából egy életművet, és sokkal szerethetőbbé teszi, mint amennyire mondjuk az eddigi liebling Munkácsyt lehet szeretni.

Continue reading