Manet esete Tizianóval és a reprodukciók

Vajon miért van az, hogy nagyon különböző korú képeket nem lehet egymás mellé tenni? Itt a legutóbbi példa: a velenceiek talán elirigyelték Geskó Judit Cézanne kiállításának sikerét, mert azt találták ki, hogy a kölcsönkérhető Manet-k mellé odateszik az itáliai előképeket, bebizonyítva, hogy spanyol hatás ide, modern élet oda, az alapot ők jelentik. Így tehát az Olympia mellett ott lóg a falon, illetve ott fekszik maga az Urbinói Vénusz. Az Olympiáról kortársai azt írták, olyan, mintha felmosóronggyal festették volna, mégis elhomályosítja a Tizianót, legalábbis élőben, amikor a felületük is látszik. A reprodukciók esetében meg pont fordítva van. Újabb ok, hogy élőben nézzük a képeket.manet- olympiaTiziano,_venere_di_urbino_01

Múzeumi divatok

Állok Rómában a Guercino kiállításon és mindjárt megüt a guta. Már percek óta szeretnék hozzáférni a címadó képhez (Et in Arcadia ego, mohos koponya, a moh teljesen gerhardt richteresen festve, mint az később kiderül), de a kép előtt van valaki és nem mozdul. Mostanában a nagyobb múzeumokban, érdekesebb kiállításokon állandóan ez van. Teljesen megváltozott a jó kis régi múzeumi koreográfia, ami még tömegek esetében is működött úgy-ahogy: szép, egyenletes tempóban váltjuk egymást lehetőleg libasorban elhaladva a képek előtt. Ehelyett most a fő művek elé mindig odaáll valaki, hosszasan ácsorog,  egész pontosan addig, amíg a nyomorult audio-guide-ja be nem fejezi a fülébe sutyorgást az adott képről. És a legtöbb ember annyira figyel arra mit mond a hang, hogy magát a képet nem is nézi – a Folie Bergére pultoslányának magábafordult tekintetével mered a semmibe, el, valahová a kép mellé. Minthogy fizetett a külön szolgáltatásért, nyilván jogosan álldogál ott, intézményi legitimációval. Azt a nagy figyelemtől nem érzékeli, hogy eközben más kiállításlátogatók idegesen gázolnak át az auráján többször casino pa natet is, de ha érzékelné,  akkor is mi van, ugyan hova álljon?  Continue reading