A szép föníciai

antropoid szarkofág Föníciából. i.e. 5. század harmadik harmada, Isztambul, Archeológiai Múzeum

antropoid szarkofág Föníciából. i.e. 5. század harmadik harmada, Isztambul, Archeológiai Múzeum

Múzeumba járni, és felfogni a kiállított dolgok jelentőségét, néha annyira reménytelennek látszik. Rengeteg előzetes tudás kellene, de aztán mindig kiderül ha teljesen meg akarjuk érteni az összefüggéseket, a miénk biztos kevés hozzá. És akkor jön egy terem, (mondjuk jóhogy az isztambuli archeológiai múzeumban), ahol nagyon furcsa dolgokat látunk. Amilyet én még máshol soha. Hatalmas kőszarkofág, aminek a fejrésze viszont olyan, mintha valami 19. század végi francia szobrász faragta volna, úgy értem már annyira túl görögös-klasszikus. Kiderül, hogy léteznek úgynevezett föníciai antropoid szarkofágok, csodálatosan bemutatva azt, hogy a föníciaiak, akiknek csak keskeny kis partvidék jutott a Földközi-tenger partján, kereskedni kezdtek, de nem dúlva és rabolva mint előtte mondjuk a Trójára támadó akháj hordák, akiknek szintén nem nagyon volt művelhető földjük, csak a sok Tajgetosz, hanem szépen tengerre szálltak, a tengert kiismerték, nagyszerűen tudtak tájékozódni a csillagok szerint, (másokat tengeri szörnyekről szóló hülye legendákkal igyekeztek elriasztani ugyanettől), lerakatokat létesítettek egy-egy távoli városban, hozták-vitték az egyes vidékek termékeit, meg a híreket, és minden megismert új dologból használták, ami megtetszett nekik. Az egyiptomiak testvonalat körberajzoló szarkofágformája tökéletesen jó volt koporsónak és ha kőből készült, rögtön síremléknek is, a görög szobrok is nagy hatással lehettek rájuk, de ha egy emberből a legegyénibb, legjellegzetesebb részt akarjuk megőrizni, akkor az jó esetben úgyis az arca, tehát elég azt kifaragni. És úgy tűnik a régi föníciaiak elképesztően jól néztek ki, síremlékeikkel pedig nagyszerűen lehet illusztrálni a kultúrák közötti kapcsolatokat, az egész mediterrán térség működését, megfejelve mindezt azzal, hogy jutalomból olyan múzeumban nézegetik az arcukat, ahol még meg is lehet érinteni őket. Ázsia és Európa határán, ahol római romokon keresztény templomok pár száz éve(vagy évig) muzulmán imádkozóhelyek, de ki tudja mi lesz újabb 500 év múlva…Nyilván jönnek majd a kínaiak.

Kleopátráék és Taylorék

kleopatra

Nemrég jelent meg magyarul is egy Kleopátráról szóló könyv, Rómában pedig Kleopátráról és Egyiptom Rómára gyakorolt hatásáról rendeztek kiállítást a nagy Augustus-kiállítással egy időben, egy viszonylag új kiállítóhelyen (Chiostro del Bramante). Ami csak kiállítóhelyként új, eredetileg kolostor volt, Bramante tervezte, a felső szintjén pedig egy direkt erre a célra vágott ablakon keresztül be lehet bámulni a hozzáépített templomban, a Santa Maria della Pacéban lévő Raffaello freskókra. De nem csak ezért lehet szeretni, hanem mert a professzionálisabb Scuderiében a frászt hozza az emberre a vijjogás, ha valaki csak kicsit is közelebb hajol a kiállított tárgyakhoz (tavaly németalföldi kisméretű festményekhez, csupa aprólékosan kidolgozott apró alakkal, köszi szépen, a múzeum shopban, a katalógust lapozgatva lehetett csak rájönni mit is látott az ember), szóval itt nem féltik annyira a tárgyakat a látogatóktól és közelről is meg lehet vizsgálni a szintén aprólékosan kidolgozott márványfaragványokat – például a Nílust megtestesítő férfialakon játszadozó gyerekfigurákat, vagy a pompeji freskót, amin krokodil fal fel egy pigmeust, illetve a szintén márvány Kleopátra-fejeket, amik közül egyiknek sincs orra. Ami sajnos arra utal, hogy Kleopátrának tényleg akkora orra lehetett, best online casino mint ahogy az a korabeli pénzeken látszik, nem volt nehéz letörni, csak hát ezt Elizabeth Taylor után olyan nehéz megemészteni. Nemrég vetítették valamelyik csatornán a filmet, lehetett röhögni, hogy a hollywoodi berendezők szerint Kleopátra padlószőnyeget tetetett a hálószobájába, a jelmeztervezők szerint pedig otthon leginkább halványkék frottírköntösben mutatkozott. Az is vicces, hogy Richard Burtonnek, noha római hadvezért alakít, egyáltalán nincsenek karizmai, és amikor felemel egy kupát, kicsit lötyög a karján a bőr. Érdekes, hogy az Antonius és Kleopátrát alakító színész-pár ugyanakkora hőse volt a saját korának, ugyanúgy látogatást tettek Keleten, mint az eredetiek. Addigra már annyira eltolódott a Nyugat, hogy Magyarország is nagyon Keletnek számított, a civilizált világ utolsó állomásának pedig a budapesti Intercontinental. Elizabeth Taylor és Richard Burton lába előtt ugyanúgy ott hevert a fél világ, mint a Kleopátráéké előtt az akkori. Hiába, a mozi hatalma nagyobb lett, mint Rómáé. Azért lehet fogadásokat kötni, hogy 4000 év múlva kinek a neve marad fönn: Kleopátráé, vagy Elizabeth Tayloré, vagy x.

taylor burton

 

Maroknyi márvány

 

Hadrianus palotája Tivoliban. Süt a nap, barátságosak a romok, az egész elmúlásba bele lehet itt nyugodni. Mindenütt táblák, az a pár darab itt szédelgő téli látogató elolvashatja, hogy nézett ki a palotakomplexum eredeti állapotában, amikor Hadrianus császár édelgett benne az ókor legszebb fiújával, Antinous-szal. Színes márványburkolatok, mozaikok, tavirózsás, szökőkutas tavak, görög könyvtár, görög színház (meg persze latin is), fürdő, napozóterasz, laktanya, föld alá süllyesztett folyosó, ahol nyáron sétált a császár. Ha mindezekkel behelyettesítjük a romantikusan meredező téglafalakat, márványoszloptöredékeket, rögtön meg is van, mi lebeghetett az allinclusivot ajánló török szállodák tervezőinek szeme előtt. Nagyon jó életet lehet elképzelni a maradványok alapján, bár meglehettek a feszültségei, hiszen a bithüniai rabszolgából pár év alatt istenné avatott Antinous rejtélyes körülmények között lelte halálát egy kiránduláson (a Nílusba veszett, oda kirándultak), sohase derült ki öngyilkos lett-e, vagy megölték. Csak annyi volt az érdeme, hogy nagyon szép, de mert ez a szépség az egyik legnagyobb római császár hatalmával párosult, elképesztő mennyiségű márványszobor készült róla, még amik ránk maradtak, azok is termeket képesek megtölteni. Biztos itt Tivoliban is állt szobra, hazatérve oda járhatott szomorkodni Hadrianus, most viszont, ahogy lenézek a lábam elé, a nyirkos föld a napfényben mindenütt csillog, szikrázik, a villa egész területét beborítja a szétporladt márvány. Ilyen szépet is csak az láthat minden nap, aki mondjuk sírköves Rákoskeresztúron.