A kis halak megeszik a nagyokat

Mint tudjuk, a cápa, amelyik nem megy előre, megdöglik. De gyanús, hogy az a cápa is megdöglik, amelyik előre megy, issza a vizet, eszi a halakat. Legfeljebb szép nagy dög lesz belőle.

Arról van szó, hogy a Metropolitan Múzeumnak tavaly sikerült egy egészen szép kis deficitet összehoznia. 40 millió dollárt. Körülbelül tudják is, hogy mi a baj, az igazgató, Thomas P. Cambell egy kicsit megrészegült a sikereitől, a múzeumok iránti érdeklődéstől, a fantasztikus látogatószámoktól, új épületet bérelnek, a Met Breuert, új szárnyat akarnak

építeni, digitális részleget létrehozni, modern és kortárs kiállításokat nyitni. Közben meg kellene reparálni az európai festészet fölött a tetőt, mielőtt még becsöpögne az eső. Pénz, pénz, pénz. Egyelőre próbálnak kevesebbet költeni a kiállításokra, elviselni az okosokat, akik azt mondják, miért nem elég az, ami van, hatezer év művészete. Ötszázezer látogatója volt a márciusi megnyitó óta a Met Breuernek, nagy szám, de a jelek szerint nem elég nagy. Megoldás meg nincs, csak a bizalom: olyan nincs, hogy bezárjanak egy ekkora múzeumot. Talán tényleg nincs. Talán lesz. Nézünk majd nagyokat?

a MET Breuer belül

a MET Breuer belül

Walter Liedtke és az örökkévalóság

Meghalt Walter Liedtke, aki a New York-i Metropolitan Museum európai festészetért felelős kurátora volt, méghozzá meglehetősen szörnyű körülmények között: vonatszerencsétlenségben. Szeretett az első kocsiban ülni, ahol kevesebben voltak, lehetett olvasni vagy dolgozni, és, mint kiderült, meghalni is ott lehetett. Még öten vesztették életüket, amikor a vonat, vagy inkább HÉV belerohant egy, a sínen éppen átkelni akaró kocsiba.

Hétköznapi tragédia, csak azért felzaklatóbb a szokásosnál, mert Walter Liedtke olyan érdekeset mondott egy Rembrandt képről. A kép maga nem nagyon híres, pedig nyugodtan lehetne az: Arisztotelész Homérosz mellszobrával. Homérosz majdnem csak egy koponya, az ismert márvány portré, és mellette a töröknek látszó Arisztotelész, egyik kezét csípőjén tartja, és a kisujja második percén vékony arany gyűrűt visel. Nyakában vastag aranylánc, nyilván anyagilag jól el van eresztve, de mintha kicsit sem örülne ennek. Másik kezét a szobor fején tartja, a szeme fátyolos. Azt mondhatnánk, hogy a múlton töpreng, de Liedtke szerint inkább a jövőn. Fognak-e rám is úgy emlékezni, ahogy most én emlékszem Homéroszra? Mondtam valaha is valami igazán fontosat?

Walter Liedtke Homérosz mellszobrával.

Rembrandt Harmensz van Rijn: Arisztotelész Homérosz mellszobrával (Metropolitan Museum of Art)

Rembrandt Harmensz van Rijn: Arisztotelész Homérosz mellszobrával (Metropolitan Museum of Art)