Vonalak között

Van az a világ, amelyikben felnőttünk, és amelyikben a boldog vagy boldogtalan gyermekkorunkat eltöltöttük. Nagy, fehér lapokon vaskos fekete vonalak, és nem is volt más dolgunk, mint fogni a színes ceruzákat, és a vonalak közötti részt szépen, gondosan, egységesre kiszínezni. Tudtuk, mit csinálunk, amikor a kifestőnek nevezett színezőket töltögettük: együttműködünk. Van egy ismeretlen Alkotó, aki meghúzza a vonalakat, és vagyunk mi, akik segítenek neki, színessé teszik a képet, tartalommal töltik meg a formát, életté színesítik a lehetőséget.

Aztán megtanultuk, persze, hogy az élet nem ilyen, nincsenek vonalak, kontúrok, csak foltok, nincsenek világos határok, csak egymásba mosódások, el kell hagynunk ezt a szépséges reneszánsz elképzelést, hogy szénnel, tollal el lehet választani a formákat egymástól, meg lehet teremteni az embert vagy a tájat a semmiből. Vagy meg lehet ragadni ebben is, mint Csontváry tette a maga vaskos, nehéz kézzel megfestett girbegurbáival, de hát tudjuk, amit tudunk, látomásos művészet, fejekben sugdosó hangokkal.

Aztán az ember utánamegy, vagy csak odatéved, mondjuk Mostarba, hogy lássa, miből lett a híres kép, vagy csak magáért a hídért, a világ felrobbantott és újjá épített öröksége, és mit lát. Nem a hidat, az semmi. Hanem azt, hogy ez nem látomásos művészet, nem a vonalak imádata, nem a Raffaellóval versenyezni akaró amatőr tébolyult világa, csak a hétköznap, a valóság, az igazi.

Mostar, kis híd

Mostar, kis híd

Mostar, öreg híd

Mostar, öreg híd

A római híd Mostarban, 1903 olaj, vászon, 92 x 185 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs

A római híd Mostarban, 1903
olaj, vászon, 92 x 185 cm
Janus Pannonius Múzeum, Pécs