Múzeumi divatok

Állok Rómában a Guercino kiállításon és mindjárt megüt a guta. Már percek óta szeretnék hozzáférni a címadó képhez (Et in Arcadia ego, mohos koponya, a moh teljesen gerhardt richteresen festve, mint az később kiderül), de a kép előtt van valaki és nem mozdul. Mostanában a nagyobb múzeumokban, érdekesebb kiállításokon állandóan ez van. Teljesen megváltozott a jó kis régi múzeumi koreográfia, ami még tömegek esetében is működött úgy-ahogy: szép, egyenletes tempóban váltjuk egymást lehetőleg libasorban elhaladva a képek előtt. Ehelyett most a fő művek elé mindig odaáll valaki, hosszasan ácsorog,  egész pontosan addig, amíg a nyomorult audio-guide-ja be nem fejezi a fülébe sutyorgást az adott képről. És a legtöbb ember annyira figyel arra mit mond a hang, hogy magát a képet nem is nézi – a Folie Bergére pultoslányának magábafordult tekintetével mered a semmibe, el, valahová a kép mellé. Minthogy fizetett a külön szolgáltatásért, nyilván jogosan álldogál ott, intézményi legitimációval. Azt a nagy figyelemtől nem érzékeli, hogy eközben más kiállításlátogatók idegesen gázolnak át az auráján többször is, de ha érzékelné,  akkor is mi van, ugyan hova álljon?  tovább

MNG Magáért beszél

Sajnos semmi sem beszél magáért, aminek olyan kismértékű az ismertsége, mint Magyarországon a kortárs művészetnek. Abból is a fiatalok kísérleteinek. Látszik, hogy a megismertetésnek itthon két útja van: az egyik, hogy a Bizottság együttesnek rendezzünk kiállítást csupa jópofa dologgal, amit minden intézményigazgatói számítás szerint imádni fognak a mára már balatoni, adriai sőt costa del sol-i vitorlások tulajdonosaiként képeket is gyűjtő nemzedéktársak. És azok is, akikből nem lett se befektetési alapkezelő, se igazgatótanácsi tag, se internetes portál tulajdonos, csak jártak alternatív helyekre, most meg vesznek majd jegyet a Műcsarnokba, hogy a gyerekeik  eltáthassák a szájukat, milyen érdekes volt az apu vagy anyu fiatalkora. Ők sajnos a protokoll-megnyitóra nem juthatnak be, nem láthatják élőben az erre az alkalomra újra összeállt zenekart, ez a szponzorok kiváltsága. Most a Műcsarnok a tű foka, a mezei Bizottság-rajongó meg a teve. A valahavolt FMK meg a mennyeknek országa, minden kiszorultat vigasztaljon az a tudat, hogy oda visszamenőleges hatállyal nem lehet bejutni. A kiállításra visszatérünk majd: beszélnek-e ott a művek magukért, vagy az új igazgató, Gulyás Gábor elképzeléseiért. tovább

Agórafóbia

2011. 08.13. Kaposvár

Még egy kaposvári ripli-kiállítás, és senki sem fogja elhinni, hogy Rippl-Rónai tulajdonképpen jó festő,  sőt, ő az egyetlen akinek külföldön is van neve. Tavaly, ugyancsak a szülővárosban, a korai műveket lehetett látni, és akkor még volt valami jó is az egészben. Mert igaz ugyan, hogy a róla elnevezett múzeum első emeleti termei kiállítás céljára teljesen alkalmatlanok, és a rossz világítástól az a benyomása támadt az embernek,  hogy Neuilly-ben, ahol Rippl-pályája elején lakott és festett, biztos nem is volt ablak a szobán,  attól ilyen sötét minden. De egy kaposvári padláson megtalálták egy korai képét, amiről addig még a monográfusok sem tudtak. A felfedezés szenzációszámba ment, egy kápolnabelső, a szürke háttérből kiugró vad rózsaszínekkel. Mélyen vallásos mamájának hozhatta haza a képet, látod édesanyám, ide jártam imádkozni. Akkor ez, meg még néhány igazán szép korai mű kárpótolt a lehangoló összbenyomásért.

tovább