Fordított alapélmény

Mindenki rácsodálkozott már arra a jelenségre, amelyet a leghatásosabban E.T.A. Hoffmann írt meg. Hogy a világ látszólag egy egészen normális hely, élik benne az életüket a látszólag normális emberek, aztán egy teljesen óvatlan és ártalmatlan pillanatban kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről. Az utcán véletlenül meglökött öregasszony megátkoz, és belezuhanunk valami kristályba, a szomszéd tudós nem az időjárást kutatja, hanem embereket gyárt, a fodrász a Hasfelmetsző Jack, a környezet minden tagja arra szövetkezett körülöttünk, hogy minket elpusztítson.

De milyen a fordított élmény? Amikor a törvény vagy valóság szövedéke fölfeslik, és…? Talán olyan, mint a Nemzeti Galériában a táblaképek között. A mosóci oltár egy részlete, lepattogzott róla a festék, csak egy fél Krisztus látható a kereszten, mellette Szűz Mária, kék köpenyben, kezét éppen csak összeérinti, ahogy ma a vidám fiatalok szoktak szívet formálni, önfényképeken, ha őket mutatja a tévé. Mögöttük, alattuk pedig ott a fa. Élettelenül és közönyösen. Sehol egy démon, sehol egy vacak ördög, csak a közöny.

mosóc