Gauguin szakkör

Nem tudom, más mikor veszti el a bizalmát az elméletekben és szavakban. Ja, azt se tudom, én mikor veszítettem el, biztosan visszajön majd, de ilyenkor, az átmeneti időben is megmarad a kézügyesség imádata. Hogy ez volna a művészet lényege, a babárló ujjak, amint a semmiből valamit babrálnak elő.

Gauguin kiállítás van Chicagóban szeptemberig, de ha a város messzinek tűnik, akkor nyugalom, októbertől itt lesz a sarkon, Párizsban. Vannak festmények, természetesen, de rengeteg a mütyür, babra, farigcsa, korsó, asztal. Szekrény vagy komód, vagy micsoda, ami nyilván a kezdet kezdetekor is műtárgy akart lenni, de menet közben mégis fává vált, faragnivaló ellenséggé, amiből kijött ez: a földi paradicsom. Tényleg az.

Gauguin faragta kis szekrény

Frankofónia

Aki nem tudja csinálni, az gyűjti. Eddig rendben is van, valamiből meg kell élnie a művésznek is, jöjjenek a szépségbe szerelmes rajongók, adják a pénzt. De mi köze van ehhez a hatalomnak? Nézzük Hitlert a moziban az üres Champs-Élysées végén, és mintha ennek örülne a legjobban. Az ürességnek, hogy a város műtárggyá válik az ő kedvéért. És az utca végén ott az egyik legnagyobb műtárgyraktár, ami most már az övé. Nehéz megmondani, hogy miért van rá szüksége, nem valószínű, hogy titkos estéken kettesben akart volna maradni Georges de La Tourral vagy valamelyik múmiával, de az biztos hogy van valami kapcsolat a hatalmi mánia és a múzeum között. Talán csak az érzés, hogy valamit én adok a népnek. Vagy egy másik érzés: a múlt én vagyok. A múlt az enyém. Hátha akkor a jövő is az enyém.

francofonia1

Nem tudom van-e a filmnek valami speciális magyar tanulsága. Talán annyi, hogy mi lehetünk a nevető harmadikok. Akiknek nincs köze a hatalomhoz, de azért szívesen járnak múzeumba.

a trailer

Bataclan

A boulevard Voltaire 50 alatt álló épület 1864-ben lett készen Charles Duval tervei alapján. Nevét Offenbach Ba-Ta-Clan című, kínai témájú operettjéről (inkább operaparódiájáról) kapta, ami akkoriban szinte végigsöpört az összes párizsi színházon, akkora siker volt. Az épület emiatt lett pagodaformájú, de később, a folytonos átalakítások nyomán a kínaizáló elemek lekoptak róla. Eredetileg a földszinten kávéház és színház volt, az első emeleten pedig táncolni lehetett. Az 1870-es  porosz háború alatt ide hozták a sebesülteket. Színpadán fellépett Edit Piaf és Maurice Chevalier is.1926-ban mozi lett belőle, ami 1969-ig üzemelt, utána rockkoncertek helyszíneként kezdett működni.

Bataclan

Az

Az új homlokzat

 

A Czóbel-titok

A Czóbel Múzeum képei most ideiglenesen a  MűvészetMalomban vannak kiállítva. Sajnos ugyanolyan alkalmatlan helyszínen, mint eddig. Arra legalábbis nem alkalmasak ezek a terek, hogy új megvilágításba kerüljenek a kései festmények, (Czóbel “érett” korszakából, muhaha), amikről az az ember érzése, hogy már ezerszer látta őket, tulajdonképpen mindegyik ugyanolyan, és ahogy rájuk néz, már jön is elő az egész Kádár-kor, a Nők Lapja művész-riportokkal, Új Tükör-cikkekkel, mindent elkenő megfogalmazásokkal, információ-hiányos tudósításokkal. Az állandóan vibráló körvonalak, a barnába hajló színek, elmosódó kontúrok, elnagyolt arcok mondhatnánk, hogy emblémáivá váltak az akkori időknek, ha az embléma szó nem jelente inkább valami jól körvonalazott dolgot. Úgyhogy inkább sűrítményeivé a maszatolásnak.

Lehetetlen persze felfogni, hogy pont Czóbelből lett a Kádár-kor  emblematikus festője, Czóbelből, aki minden telét Párizsban tölthette, az ötvenes években is, a hatvanasokban is. Czóbelből, aki olyan jól tudott vadulni fiatalabb korában. Nem is annyira vadulni, mint inkább hagyni a fenébe minden finomkodást, viselkedést, díszíteni vágyást a festészetben biztosan, de valószínűleg az életben is . Aki egy idő után már mindig úgy csinált portrét, hogy egyáltalán nem érdekelték a modell arcvonásai. Hogy lett belőle olyan figura, aki műtermet tarthatott fenn Párizsban akkor, amikor a többi földi halandót vasfüggöny választotta el a szabad világtól?

És hogy lehet 2o14-ben olyan kiállítást rendezni, ami fel sem tesz egy ilyen kérdést, nem hogy választ adna rá? De tényleg, ha Bálint Endrének, aki Aczél György barátja volt a zsidó árvaházból, 1957-ben hónapokat kellett várnia az útlevélre, akkor Czóbel hogy tölthetett minden telet Párizsban?

Varga Imre: Czóbel

Varga Imre: Czóbel

Denim

 

Annak is lehetne örülni, ha kiderülne, hogy egy zseniális hamisítóról van szó, aki akkora fityiszt mutat a világnak, hogy farmerba öltözteti a 17. századi figurákat. Az emberek pedig inkább neki hisznek, és rájönnek, hogy minden igaz, amit az okosok susognak, a jeans szóban Genova rejtőzik, a denimben pedig Nîmes. Mire a farmer nadrág, ahogy nálunk mondják, divatba jött, már 300 éves múltja volt, és a kék vászon

valóban a csórók viselete volt.

A kék farmervásznak mestere: Utcagyerek lepénnyel 1680-90 körül Párizs, Galerie Canesso

A kék farmervásznak mestere: Utcagyerek lepénnyel 1680-90 körül
Párizs, Galerie Canesso

Az a különös a Caravaggio-kiállításon látható képen, hogy a fiú farmer kabátja abszolút divatos, szakadt, koptatott, vagyis miket beszélek, csak kopott, nincs pénze másikra, a kínai tömegtermelés még nem indult meg. Akik szeretnek az casino inka istenekben földönkívülieket látni, némafilmeken a fülüket fogó asszonyokban pedig mobiltelefonáló űrkémeket, nyilván

most is boldogok: újabb bizonyíték az időutazásra, 1650-ben egy ismeretlen festő 20. századi ruhákban festette le a kortársait. Miért pont ez a ruhadarab élte túl a századokat, miért nem a nagy gallér, búbos kalap, kunkori orrú cipő? De nézhetjük fordítva is: semmi sem fontos, csak a divat. Van egy festő, jó, de nem nagyon izgalmas portrékat festett, soha senkit nem érdekelt a munkája, elfelejtették a nevét is, és csakis attól, hogy farmerban festette le a szegényeit, most itt üldögél nálunk, Caravaggio és Mattia Preti között. Micsoda másodvirágzás! Főleg úgy, hogy az első virágzás elmaradt.

(Szépművészeti Múzeum, Caravaggiótól Canalettóig, 2014. február 16-ig)