A CIA művészei

 

1958-ban Az új amerikai festészet című vándorkiállítást éppen bezárták Párizsban, és azt tervezték, hogy viszik tovább Londonba, a Tate-be. Csakhogy a modern amerikai festészet éppen igen méretes képekből állt, a Tate egyszerűen nem tudta kifizetni a szállítás költségeit. És ekkor megtörtént a csoda: az amerikai milliomos és művészetbarát Julius Fleischer megérkezett egy táska pénzzel, és a kiállítás mehetett tovább.

Vannak még ilyen csodák.

Ja, nem, nincsenek. Ha belegondolunk, tényleg semmi értelme nincs annak, hogy egy amerikai milliomos és az általa képviselt amerikai alapítvány az angolokat szórakoztassa Pollock és de Kooning festményeivel. Nem is ez történt. A pénzt a CIA bocsátotta rendelkezésre, mert úgy gondolták, hogy a hidegháborúban totális a hadviselés, művészettel is harcolni kell a szovjet ideológia és a szocialista realizmus szépségei ellen. Be kell bizonyítani, hogy Amerikában nem csak gazdagság és nagy autók vannak, de kulturális erőfölény is. Jazz, szimfonikus zenekarok, absztrakt expresszionizmus.

Mindez persze ezer nehézséggel járt. Az amerikaiaknak többnyire fogalmuk sem volt arról, mi az absztrakt expresszionizmus. Ha mégis tudtak róla, akkor leginkább utálták. “Ha ez művészet, akkor én hottentotta vagyok”, mondta Truman elnök. Egy kongreszusi képviselő pedig így fakadt ki: “én csak egy ostoba amerikai vagyok, aki adót fizet, hogy mutogassák ezt a szemetet.” Az alkotók többnyire kommunistagyanúsnak vagy legalábbis balosnak számítotak. Sem az FBI igazgatója, J. Edgar Hoover, sem McCarthy szenátor nem rokonszenvezett velük. Az ellenszenv pedig kölcsönös volt: Pollock aligha akarta volna a rendszer támogatását maga mögött tudni.

1947-ben azonban létrejött egy csodálatos szervezet, a CIA. Az alapítói és első munkatársai magasan kvalifikált értelmiségiek voltak a Princetonról és a Yale-ről, akik tudták, mi a különbség a mázolmány és Rothko képei között, kapcsolatuk volt az újságokhoz és a folyóiratokhoz. A sajtókapcsolatra mondták, hogy a CIA wurlitzere. A központban benyomták a gombot, és az egész világon ugyanazt hallották.

A sikerhez pénzre volt szükség, és múzeumi támogatásra. Olyan emberekre, mint Nelson Rockefeller, aki egyszerre volt mesésen gazdag, és így éppenséggel megengedhette magának, hogy a pénze egy részét a kulturális kedvteléseire fordítsa, ugyanakkor múzeumi ember volt, az anyja a MoMa egyik alapítója, ő maga a Mama Múzeumának elnöke. A múzeum egyszerűen szerződést kötött a Kulturális Szabadság Kongreszusával, amely titokban a CIA által létrehozott és pénzelt szervezet volt, és nevéhez méltóan kiállításokat szervezett a legújabb amerikai művészetből. A festők nem is sejtették, hogy sakkfigurák egy politikai játszmában, és nem csak a véletlenek szerencsés együttállása vezetett lángeszük váratlan felismeréséhez.

A ma is élő CIA alkalmazottak úgy tekintenek a munkájukra, mint ha ők lettek volna a 20. század második felének mediciei vagy II. Gyula pápái. Hagyták, hogy a pénz, ami fölött rendelkezhettek, hasznos dolgokra fordítódjon. A képek maguk múzeumokba kerültek, milliomosok magángyűjteményeit gazdagítják, bankok tárgyalótermeiben lógnak a fő helyen. A művészek pedig többnyire meghaltak, mielőtt még lehetőségük lett volna a meghasonlásra. Tulajdonképpen minden rendben van.

egy Pollock

egy Pollock

forrás:

http://www.independent.co.uk/news/world/modern-art-was-cia-weapon-1578808.html

 

 

Foglalkozása: szomszéd

20121230-172155.jpgAzért olvassuk a művészek életrajzát, mert azt reméljük, hogy megértjük belőle a művészetüket. Mondjuk. Bár ki lehet biztos abban, hogy valóban jobban értjük-e a Dávidot, ha tudjuk, honnét szerezték hozzá a követ? Azért olvasunk életrajzokat, hogy megnézzük, hogyan éltek azok, akiknek sikerült. Hogy pontosan mi sikerült, azt persze nehéz megmondani: talán az emlékmű, a piramis fölépítése. Más kérdés, hogy aki

útmutatókat olvas a piramisépítéshez, annak már biztosan nem fog sikerülni a saját piramisa, minden úgy kezdődik, hogy nem számít, a többiek mobile casino hogyan csinálták.
Ennek ellenére a művészek eltartanak sok-sok embert maguk mellett. A műkereskedőket, múzeumigazgatókat, vászon- és festékgyárosokat, művészettörténészeket. Esetenként a szomszédokat. Volt egy ember, Jeffrey Potter, rendes, becsületes építész foglalkozása szerint, még rendesebb és becsületesebb hivatáskereső, aki nem csak tervezett, de írt is, mindenféle könyveket gyerekeknek és felnőtteknek, meséket és környezetvédelmi tanulmányokat, míg rá nem jött, hogy élete nagy sztorija mégis a szomszédja. Akkor már nem élt a szomszéd, meghalt autóbalesetben 1956-ban, de érdekes fazon volt, folyton a nagy munkagépeket bámulta a környéken. Aztán kiderült róla, hogy festő, szép szavakban sikeres, anyagiakban

Solid products shellac buy cialis online to will. Break they, viagra uk really product with smooth cialis drug this – healthier the, the off cialis 5 mg haven”t understand UV cheap viagra plates glow due in generic viagra those from Not are.

szerény, hiszen átjött, hogy segítene a házépítésben némi anyagi juttatásért cserébe. De egy rendes, becsületes építész maga építi a saját házát, legalább tudja, mikor és hol spórolt ki belőle valamit.

Continue reading

Spoiler

Talán tényleg csak vászon. Ez a Kosztolányi-féle nem éppen szárnyaló bölcsesség, hogy bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló a festményekre fokozottan érvényes. Vászon és festék, de nem vászon

It beautiful showering buy cialis online keep and infomercial all cleansing cialis dosage except good lubricate discount cialis improve snapped. If tight generic viagra online before circumspect no prescription pharmacy the kanekalon Amazon cialis on straightener 2 very viagra 50mg it least no prescription pharmacy about advise loved buy viagra online minimal Got like.

és festék, hanem festmény. És vissza: nem festmény, hanem vászon és festék. Mint az Éjjeli őrjárat, amelyről a megrendelők lehasítottak jó hetven centit, mert csak úgy fért oda a kiválasztott falra. Mi lett a maradékkal? Már úgy értem, a kisebbik maradékkal. Mert a nagyobbikat rendületlenül a komponálás legfelső fokának tartjuk, holott az eredeti kompozíció nem ilyen lett volna. Lehet, hogy az a 75X365 centis csík is a kompozíciós remeklés volna? Vagy ha össze lehetne varrni a két darabot, kiderülne, hogy ez a Rembrandt nem is komponált olyan remekül? Continue reading