2011. 08. 17. Bécs

Egészséges pillanat, amikor minden összekeveredik. Egészségees és igazi, amikor az ember nem mérlegel, nem tudja, hogy mit néz, az arcot vagy a képet. Mert, tudjuk, a múzeumban a képet kell nézni, mármint a Kunsthistorisches Museumban, Mert valami történelmi múzeumban nyilván azt kell figyelni, hogy nézett ki Mátyás király, nagy volt-e az orra, milyen volt a ruhája, volt-e aranylánc a nyakában. De most ez a Kunsthistorisches, művészeti kérdésekről beszélnek, az ötszáz évvel ezelőtti német portréfestészetről, és hogy tudjuk, kik a főhősök, azt is odaírták: Dürer, Cranach, Holbein. Lucas Cranachból az idősebb, mert az ifjabb csak egy poszkavállú, aranyláncos asszonyt mutat, az idősebb pedig egy döbbenetesen kancsal férfiút, aki úgy néz vissza ránk a képről, mint Gombos Edina, amikor elhatározza, hogy a Best magazin napszemüvegeit fogja viselni. Holbeinből a fiatalabb, bár az idősebb is tudott, de az ifjabb, hát igen, ez már maga a probléma. Az ifjabb Jane Seymourt is lefestette, és az ember nem a kompozíciót és a színeket nézegeti, hanem hogy jó csaj volt-e, megérte-e miatta vérpadra küldeni Boleyn Annát. Dürerből egyszerre nézzük az öregebbet és a fiatalabbat, mert elhozták Bécsbe a londoni képet, amit eléggé felelőtlenül odaajándékoztak I. Károlynak. Egy másik Dürert is adtak a nürnbergiek, az ma a Pradóban látható, a híres önarckép sapkában, ablak előtt. Láthatjuk, hogy a kompozíciót nem Dürer találta ki, ugyanezt a formát festette meg előtte a mestere, Michael Wolgemut. A madridi kép nincs itt, de Wolgemuté igen. tovább →