Kodály szeme sarka
Lehet tenni a szép emlékekért. Kodály Zoltánra miképpen is gondolunk? Festői fej, egyéni frizura, finom szakáll. Légies jelenség a durva kommunista világban, szürkeségében is érinthetetlen. Lehajtott fej, lehunyt szem, mint aki a világ csúfságát nem engedi be. Nagyon kell keresgélni a fotók között, amíg rájön az ember, hogy Kodály miért hajtotta le a fejét, miért sütötte le annyira szemérmesen a szemét: egyszerűen kancsal volt. tovább
Mindenki megőrült? Csak pont én nem?
Vagy csak nem tudom kellő gyorsasággal változtatni az esztétikai nézeteimet? Emlékszem a József Attila szoborra újkorában, amikor meghatott gimnazistaként simogattam meg iszonytató szoborkezét, százszorszépet tettem a kalapjába. Aztán megtanultam, hogy ez igazából sikerületlen szobor, még a tévében is bemondták, hogy haha, a rakodópart felső kövén ül. Akkor már csak az volt érdekes, hogy a portré finoman Petőfi felé húz, és arra hívja föl a figyelmet, hogy csak ezek a sovány, bajszos költők voltak képesek a trükkre. Nagy verseket írni és népszerűnek lenni. Századonként egy. Remélem Térey vagy Kemény István már letette a borotvát. tovább
pieta másolók
Még mindig Michelangelo, de mit lehet tenni ellene? Látom, hogy van, aki próbálkozik, egy felnőtt rajzoló csoport üldögél a lépcsőn a Dóm-múzeumban, az a mai gyakorlat, hogy valahogy vonalakká formálják a Pietát, a későit, az öregkorit, amin halála előtt hat nappal még dolgozott. Ahol négyen vannak, egy kifejezéstelen arcú nő meg egy rejtélyes, a szakáll miatt önarcképnek mondott csuklyás férfi, de egyébként is rejtélyes: vagy Arimáthiai József, vagy Nikodémus. A szakkörben egyetlen alak van, aki nem ezt a szobrot rajzolja, őszes hajú, de fiatalos fazon, piros nadrágban. Ő inkább a szomszéd teremben másolgatja a della Robbiákat. Nehéz nem vele lenni Firenzében, ahol minden Csak Michelangelóról szól vagy hozzá viszonyul, de persze az így tiltakozó is csak róla szól vagy hozzá viszonyul, a csapda becsapódik, és ráhelyezik nehezéknek a Pietát.